Noha rég nem volt ennyire jó autója a Ferrarinak, elbukta a 2018-as versenyfutást (is), ráadásul látványosan omlott össze, amiért a maranellóiak korábbi tesztpilótája a csapatfőnököt tette felelőssé, ráadásul elég kemény szavakkal.

A jelenleg a brazil TV Globo szakértőjeként dologzó Luciano Burti 2002 és 2004 között volt a Ferrari tesztpilótája, vagyis abban az időben amikor a jelenlegi FIA-elnökkel, Jean Todttal (és Michael Schumacherrel) sikert sikerre halmozott az olasz istálló.

Burti látja is, mi a legnagyobb különbség az akkori és a mostani Ferrari között: a csapatfőnök személye és működése, szerinte a 2018-as bukást nem szabad Sebastian Vettelre kenni, sokkal inkább Maurizio Arrivabenét kéne elővenni a német pilóta sorozatos hibáiért:

„Az én nézőpontomból ő nem volt jó vezető, mert nem volt együttérző. Mindig nagyon távolságtartó volt, és én soha nem értettem, hogy miért. (...) Úgy gondolom, hogy egy olyan ember, mint Jean Todt megfelelő visszajelzéseket adott volna Vettelnek. (...) Egy Jeanhoz hasonló személy a helyes irányba terelhette volna őt, mert az nem normális, hogy egy négyszeres világbajnok ennyi hibát, ráadásul olykor buta hibát vétsen.”

Egyébként Burti ismerte valamennyire Arrivabenét, aki akkoriban a Philip Morris olaszországi elnöke volt, így a szponzor, pontosabban a Marlboro miatt gyakran megfordult a Ferrari háza táján.

Eközben meg...

Hamilton minden eddignél világosabban beszélt a jövőjéről

Ennél egyértelműbben nem is fogalmazhatott volna.

(Fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés