A jövőből jött harci járműnek tűnik, pedig polgári használatra szánják a Tankot, ami páncélozott változatban, 1000 lóerős V8-as motorral is kérhető. Most megjelent a legújabb szériája, ami nem vett vissza a stílusából.

Nem is adhattak volna neki jobb nevet, tényleg egy futurisztikus katonai járműnek néz ki a Rezvani Motors terepjárója. Az alapokat a Jeep Wranglertől kapja, amiből kijött az új generáció, ezért most a Tank is megújult. A brutális külsejét azonban megtartotta, az off-road abroncsokkal, tetőlámpával, matt szürke színben a Tank kiemelkedik a többi luxusterepjáró közül.

Az alapmodelljét 3,6 literes, 285 lóerős V6-os benzinmotorral szerelik, és van egy ugyanekkora teljesítményű háromliteres dízel is a kínálatban, de jobban illik hozzá a 6,4 literes V8-as 500 lóerővel. A Rezvani rögtön bemutatta a csúcsmodellt is, a Tank X

a Dodge Demon 6,2 literes, kompresszoros V8-asát kapja, kereken 1000 lóerővel és 1180 Nm nyomatékkal.

Az utastérben bőrüléseket és okostelefon-tükrözésre képes 7,9 colos érintőképernyőt találni, de ennél is érdekesebb a Military Edition felszereltsége. A Tank ugyanis

hőkamerával, kevlár páncélozással, golyóálló üvegekkel és defekttűrő abroncsokkal kérhető,

és újdonsága az a védelem, ami az elektromágneses támadástól óvja a fedélzeti elektronikát.

A 4,83 méter hosszú, 2,13 méter széles és két méter magas, üresen is kéttonnás, szériában kapcsolható összkerékhajtású Tank persze jóval drágább egy Jeepnél. Az alapára 155 ezer dollár, ami 45 millió forintnak felel meg, csaknem kétszer ennyiért,

295 ezer dollárért már az ezer lóerős Tank X-ben száguldhatsz el az apokalipszis elől.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés