Persze az ausztrál elfogadja a maranellóiak döntését.

Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit, sokáig komolyan benne volt a pakliban, hogy Daniel Ricciardo veszi a négyszeres világbajnok helyét, ám ebből nem lett semmi. A maranellóiak választása ugyanis Carlos Sainz Jr-ra esett, akit egyébként éppen az ausztrál fog váltani a McLarennél.

Ricciardo elárulta, hogy gyakorlatilag egészen az utolsó pillanatig folytak a tárgyalások közte és a Ferrari között, amik ráadásul már jóval Vettel távozása előtt megkezdődtek:

„Évek óta kapcsolatban voltunk egymással és az egyeztetések egészen mostanáig tartottak. Nem tagadom, hogy így volt, de ahogy látható, sikertelenül zajlottak.”

Azt viszont maga az ausztrál sem tudja, miért nem jött össze a dolog az olasz istállóval:

„Valójában nem tudom, de soha nem is akartam ebbe nagyon belemélyedni. Mindenki azt mondogatta, hogy a nevem meg az egyéb háttér dolgaim miatt jól illettem volna a Ferrarihoz, de igyekszem ebbe érzelmileg nem belebonyolódni. Persze látom, miért passzol Carlos a csapathoz, tehát nem úgy tekintek erre, hogy »miért nem rám esett a választás?«, hanem inkább úgy, hogy Carlosnak nagyon erős éve volt 2019-ben és felkapott pilóta lett. Azt gondolom, passzol a Ferrarihoz.”

A sportág anyagilag megérezte Sainz csapatváltását és Vettel távozását:

30 milliárdot bukott az F1 azzal, hogy a Ferrari leigazolta Sainzot 2021-re

Vettel távozása és a spanyol érkezése a Ferrarihoz sokba került a sportágnak.

(Forrás: ESPN, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában