Rendesen pörög a pletykarulett az F1-ben.

Daniel Ricciardo a 2018-as idény végén hagyta el a Red Bullt, a Renault-hoz írt alá két évre, ezzel mintegy nyitva hagyva egy kaput a nagy szabályváltoztatást hozó 2021-es szezonra.

A Renault-val nem jött össze az első, tavalyi idénye, de azt már előtte is lehetett sejteni, hogy ez a csapat visszalépés lesz az ausztrál számára. Bár a jövőjéről elég diplomatikusan nyilatkozik, biztosra vehető, hogy a Mercedes vagy a Ferrari ajánlatára nem mondana nemet a mezőny legkiegyensúlyozottabban teljesítő versenyzője.

Egészen meglepő, ki lehet Leclerc csapattársa 2021-től

Nem Hamilton és nem is Ricciardo lehet a befutó, ha Vettel nem marad.

A spanyol AS pedig arról ír, hogy (a Renault-nál többre hivatott) Ricciardo 2021-től akár a McLarennél is kiköthet, a 30 éves versenyző állítólag bejelentkezett a csapatnál.

A wokingiak két jelenlegi pilótájának, Carlos Sainz Jr-nak és Lando Norrisnak is 2020 végén jár le a szerződése, az istálló vezetősége pedig állítólag más pilótapárost is el tudna képzelni – a csapattal egyébként még Sebastian Vettelt is szóba hozták.

A lap egészen odáig viszi a Ricciardo-McLaren vonalat, hogy az ausztrál távozásával megnyílna a lehetőség Fernando Alonso előtt, aki így 2021-ben a Renault-val térhetne vissza. Persze a kétszeres világbajnok többször is határozottan kijelentette, hogy csak akkor veszi fel újra az F1-es bukósisakot, ha versenyképes autóval címekért harcolhat – jelenleg a francia csapat még nem tartozik ebbe a kategóriába.

Eközben...

Hamilton olyan összeget kért a Mercedestől, hogy a csapat hezitál a hosszabbításon

Az F1 legjobban fizetett pilótája állítólag többet akar, mint amennyit a spórolni vágyó Mercedes megadna.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában