Mint azt talán már te is hallottad, a Top Gear és a The Grand Tour sztárja, Richard Hammond csúnya balesetet szenvedett pár napja Svájcban.

A brit műsorvezető ezúttal egy több mint 2 millió dolláros horvát villanyautót tört ripityára, az esetről később egy felvétel is felkerült a netre. A Rimac Concept One – amely a világ leggyorsabb elektromos sportautója – egy kanyarban lesodródott az útról, majd egy jókora bukfencet követően állt meg a feje tetején. Jeremy Clarkson szavai – miszerint még sosem látott ilyen borzalmas karambolt életében – nem nyugtatták meg túlságosan az embert, azonban Richard ezt a balesetet is szerencsésen megúszta. Ugyanis „egy kis térdsérülés” szélfuvallatnak tűnik ahhoz képest, ami a közel 1100 lóerős géppel történt:

Hammond közben az egyik svájci kórházban gyógyulgat, tegnap pedig egy videóüzenettel is jelentkezett – láthatóan jól van, ráadásul a humora is a régi:

„Helló, igen, igaz. Itt vagyok, ismét” – üzente a videóban, amelyben kifejti, hogy az állapota rendben van, bár igaz, a térde egy kis „helyreigazításra” szorul. Nagyon hálás ugyanakkor az orvosoknak, akik kiváló munkát végeztek a baleset helyszínén és a kórházban is egyaránt. De a lényeget a végére tartogatta:

„Külön köszönet James May-nek, aki hozott nekem egy üveg gint a múlt éjjel, és a legfontosabb, szeretnék elnézést kérni a feleségemtől, Mindytől, valamint a lányaimtól, hogy ekkora barom vagyok.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ez történik az autóddal, ha gyorsan áthajtasz egy fekvőrendőrön

További cikkeink a témában