Mick Schumacher riválisa finoman szólva is nehezen viseli a fordulatot.

Nagyot változott a világ a legendás Michael Schumacher fiával. Az elmúlt másfél szezonban mutatott, kiemelkedőnek mérsékelten sem nevezhető teljesítménye után Mick ugyanis hirtelen elkezdett futamokat nyerni a semmiből az F3-ban.

Egészen elképesztő fordulatot vett Schumacher fiának karrierje

Valami hirtelen megváltozott és Mick Schumacher megállíthatatlan lett.

A Prema (Theodore Racing) 19 éves pilótája olyannyira lendületbe jött fél idény alatt, hogy a szezonzáró versenyhétvége előtt már 49 pontos előnnyel vezet a bajnokaspiráns Red Bull-junior Dan Tickum előtt, akinek ez a látványos formajavulás több, mint gyanús:

„Az érdekes szóval tudnám a legjobban leírni a tempójukat, és szerintem a Forma–3-as paddockban sokan egyetértenének ezzel.”

A fiatal angol versenyzőnek rögtön magyarázkodnia kellett a Twitter-kirohanása után – amit azóta már törölt is –, de bár ne tette volna, mert nagyon nem volt okos:

Tisztelem Micket, aki sokat fejlődött az utóbbi években. Csak arra akartam utalni, hogy ez az egész a semmiből jött. Sosem utaltam arra, hogy szabálytalan lenne. (...) De sajnos vesztésre állok ebben a csatában, mert a vezetéknevem nem Schumacher.

Az utolsó versenyhétvégén 3 futamot rendeznek a Hockenheimringen, vagyis 75 a maximálisan megszerezhető pontok száma, ami azt jelenti, hogy az összetettben jelenleg második Tickumnak van még matematikai esélye a végső győzelemre.

Eközben a Forma–1-ben...

"Ez soha nem fordulhatott volna elő Schumacher idejében a Ferrarival"

Ecclestone megint kemény kritikát fogalmazott meg.

(Fotó: Pinterest)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés