A Skoda komolyan veszi a gyakornoki programját, a náluk tanuló diákok minden évben egy igazi autót építenek fel. Idén a Scala roadster változatát készítik el.

Nem ez lenne az első kabrió Škoda, hiszen már az 1959-ben bemutatott legelső Felicia is nyitott tetővel került gyártásba. Ha pedig a prototípusokat nézzük, akkor számtalan kabrió került már ki a Škodától, és ezek nagy részét a cseh cégnél gyakorlaton lévő diákok tervezték és építették meg.

A diákok munkája nyomán kabrió lett a Citigo és a Karoq, kupét építettek a Rapidból, valamint pick-upot a Fabiából és legutóbb a Kodiaqból. Az idei évben Mladá Boleslavban tanuló gyakornokok a Škoda kompakt autójából, a Scalából álmodtak meg egy izgalmas formájú kupét.

Ez a Škoda át fogja rendezni a Golf-kategóriát

Kevés dolog annyira biztos ma az autóiparban, mint az új Škoda Scala sikere.

A Škoda már megmutatta az első terveket, és ezek alapján a roadster látványos domborítást kap a két ülése mögé.

A középen kivezetett kipufogóval és az Octavia RS-től kölcsönzött kerekekkel a Škoda racionális autója is tud dögös lenni. A prototípussal júniusra készülnek el, akkor leplezik le.

Ez is érdekelhet:

Nagyon dögös lett az új hibrid Škoda Octavia RS

Sportos családi autó, ami mostantól zöld rendszámos is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés