Nem újdonság, hogy az Egyesült Államokban olyan izgalmas sportkocsit is bérelhetsz magadnak, mint a Mustang. A Sixt még tovább lépett azzal, hogy náluk már a több mint 600 lóerős Shelby GT-S is kölcsönözhető.

Ha amerikai utazást tervezel, akkor kár lenne kihagyni, hogy az autókölcsönzők kínálatából izmos sportkocsit válassz. A Sixt most nagyot dobott azzal, hogy náluk már nemcsak a Mustang, hanem annak a még izgalmasabb Shelby változata is elérhető. A GT-S direkt arra a célra készült, hogy kibéreld, és nekivágj vele az országútnak.

amit érdeklődéstől függő áron adnak, de legfeljebb napi 250 dollárért, ami valamivel kevesebb, mint 75 ezer forint. Ezért a pénzért 175 mérföldet, azaz 280 kilométert tehetsz meg vele, minden további mérföldért 83 centet számolnak fel.

Az 5 literes V8-asára ugyanis kompresszor került, amivel a teljesítménye 450-ről 600 lóerőre nőtt, ezzel 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, és 11,7 másodperc alatt futja meg a negyed mérföldet.

A bérelhető Shelby egyedi külsőt is kapott, narancs fényezéssel és fekete csíkokkal, vagy éppen fordítva. A váltója 10 fokozatú automata, mert mégis egy bérautóról van szó, és a flotta tagjai, miután kiszolgálták az idejüket,

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon