Hidd el, teljesen mindegy, mit gondoltál az autózásról, amíg meg nem hajtottál egy Imprezát, egy Lancer Evót vagy egy kétszáz lovas, hátsó kerekes 3-as BMW-t egy ralipályán.

Ugyanis az van, hogy ezeket a tárgyakat egy kifejezetten állatkodásra felépített pályán megtornáztatva még akkor is mániákusnak fogod érezni magad, ha egyébként az autózás számodra nem jelent többet, mint eljutni A-ból B-be.

Ez van; amúgy tök jól elvagy a kombi Skodáddal, de a Top Gear-t akkor is megnézed, mert szórakoztat. Ugyanez a dinamizmus működik, amikor belehuppansz a Sió-Rally Autós Parkban vezethető vasak bármelyikének volánja mögé. A hétköznapjaidat valószínűleg nem mernéd így leélni, de egy tapasztalt sofőr mellett, a tested körül bukóvassal, a fejeden sisakkal valahogy mégis képes vagy átmenni Vin Dieselbe.

Hidd el, jó lesz neked!

Nem a levegőbe beszélek, ugyanis a Player testületileg vonult le az Ádándon lévő pálya mellé, ahol egy maroknyi pilóta, és a fentebb említett három szörnyeteg volt a fogadóbizottság.

A 3-as BMW-t csak az egyikünk akarja vezetni, a többiek a négykerekes, háromszáz lovas Impreza és a hasonló paraméterekkel megáldott Mitsubishi köré állva oszlanak két csoportra. Melyiket vezessem? – kérdezem a legtapasztaltabbnak tűnő arctól. Az Impreza szerintem kezesebb, könnyebben terelgethető, mert a boxermotor miatt alacsonyabban van a súlypontja – válaszolja, és én már meg is vagyok győzve. Öt-tíz kör alatt csak nehezen ismerhetnék meg egy autót, ezért hasznosabb, ha a választottam nem akar keresztben lenyelni.

Vicsorgás, lvl 100

Van abban valami állatias, amikor egy ralipályára felkészített Subaru Impreza WRX Sti-ben ülve elnehezül a jobb lábfejed. A turbófeltöltő miatt ugyan van némi késés a gázreakcióban, de a turbónyomás a másodperc tört része alatt érkezik és a motor égéstere elkezd megtelni őrjöngő oxigénnel. A szuszogó hang utáni lórúgás miatt a bukósisakom hátsó része nekikoppan a fejtámlának. Biztos nyögök valamit – talán azt, hogy húvazze -, de már nem emlékszem, mert közvetlenül a koppanás után azzal vagyok elfoglalva, hogy a kanyarban ne forduljon elém az autó segge. A motorháztető alatt háromszáz ló osztja a nyomatékot mind a négy kerékre. A Subaru még az aszfaltról a nedves, itt-ott pocsolyákkal díszített földútra érve is ezer körömmel tépi magát előre. Igazi mosdatlan, nyers erő, és nagyjából azt csinálja, amit én kérek tőle, ami fantasztikus érzés. Hármasnál nem is rakom feljebb, de már így is érzem, hogy ha nem figyelnék, ez a valami megenne reggelire.

Miután kiszálltam, a vigyort képtelen vagyok levakarni az arcomról. Ilyen megfuttatni valamit, ami arra lett kitalálva, hogy szétszedje maga alatt az utat. Úgy tűnik, a karneváli hangulatot a Lancer Evóból kiszálló kartársak is magukra veszik. Némelyikünknek még a lába is remeg, pedig még hátra van a driftkör a hátsó kerekes BMW-vel, amit egy pilóta mellett a biztonsági övbe kapaszkodva lehet végigüvöltözni.

Mielőtt egyenként felvennénk a barna gatyát, megbeszéljük, hogy a legtöbbünk irtózatos mazsola. Hiába éreztük úgy magunkat a volán mögött, mintha Colin McRae és Jason Statham génkészletéből tenyésztettek volna ki minket egy Petri-csészében, a külső szemlélők számára nyilvánvaló, hogy a profikhoz képest lassúak vagyunk, akár egy mellbeteg lajhár. Einsten nagyon ráérzett valamire ezzel a relativitás nevű izével.

A pilóta mellett sikoltozni már egészen más tészta. Beszállás előtt elhangzik a címben idézett párbeszéd, aztán felüvölt a motor és ugrik a vas. Nagy vonalakban valahogy így:

Ez már tényleg gyors, még ha a videó nem is képes visszaadni az élményt. És tényleg százhúsz, és tényleg kilinccsel előre. Hiába lettem beijesztve azzal, hogy a driftelés inkább félelmetes, mint szórakoztató, én egyáltalán nem így érzem. A keresztirányban bevett őrületes sebességű kanyarok bizonyítják, hogy az adrenalin és az endorfin valóban unokatestvérek. Elfog a vágy, hogy én is felforgassak egy kavicságyat a bömös hátsó kerekeivel, aztán eszembe jut, hogy egy ilyen kör levezényléséhez valószínűleg kevés lenne az egy röpke délutános ismerkedés.

Ez az egész rally-dolog pontosan olyan, mint egy napirendi pont a Top Gear-ben (vagy pontosabban a The Grand Tour-ban). Mint amikor Clarksonék kipróbálnak valamit, ami egy átlagembernek szinte elérhetetlen, azzal a különbséggel, hogy ezért az élményért csak bő száz kilométert kell utaznod Budapestről és nem kell ráköltened egy élet munkáját. Használt Imprezát vagy Lancer Evót egyébként már vehetsz néhány millió forintért, csak ezekkel az a baj, hogy ha tényleges rutin nélkül akarsz velük vagánykodni, ők cserébe minden második kanyarban meg akarnak majd ölni.

A Sió-Rally vidámparkjában ez a kockázat nem létezik, legfeljebb csak akkor leszel megszeppenve, amikor rájössz, hogy egy kicsit kevés vagy a hátsód alatt morgó szörnyeteghez képest. Még szerencse, hogy egy ilyen felismerésre öt olyan pillanat jut, amikor még egy szőrös hátú kanadai favágónál is nagyobb férfinak érzed magad, amivel csak annyi a bibi, hogy mindeközben kívülről úgy nézel ki, mint egy csillogó szemű kisfiú, aki ajándékjegyet nyert Disneylandbe.

Szerettük, szeretni fogod te is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában