A Skoda bemutatta a Fabia negyedik generációját, ami jóval nagyobb lett az elődjénél, fejlettebb a műszaki tartalma, jobb a felszereltsége, és tele van jópofa ötletekkel.

Az Octavia mellett a Fabia az egyik legfontosabb modellje a Škodának, 1999 óta a három generációjából több mint 4,5 millió példányt adtak el. 2014-ben jött ki a mostanáig kapható széria, úgyhogy itt volt az ideje a modellváltásnak, és a Fabia legfontosabb újdonsága, hogy a nemrég megújult Volkswagen Polóhoz és Seat Ibizához hasonlóan végre a moduláris padlólemezre épül, ezért nemcsak nagyobb lehetett, de a legújabb biztonsági és kényelmi felszerelések is megjelenhettek benne.

A főbb paramétereket már akkor elárulta a Škoda, amikor megmutatta a Fabia álcázott prototípusát, ezért a legnagyobb újdonságot most a dizájn jelenti. Az új modell elsőre felismerhetően Fabia lett, de a legújabb Škodák stílusjegyeit is magán viseli, mint a szélesebb hűtőmaszkot, a szűkebbre rajzolt, akár teljesen LED-es fényszórókat és a széles hátsó lámpákat.

Az élekkel határolt karosszéria érdekessége az első ajtók domborítása, ami a cseh zászló mintáját idézi.

A feltűnő Phoenix narancs metálfényezéssel és az akár 18 colos kerekekkel az elődjénél divatosabb, formásabb kisautó lett a Fabia.

Az új padlólemeznek köszönhetően pedig jóval nagyobb is, a hossza 11 centivel 4,11 méterre, a szélessége öt centivel 1,78 méterre nőtt. A tengelytávja is lényegesen nagyobb, 9 centivel 2,56 méteresre növekedett, amivel nagyobb lehetett a hátsó lábtér és a csomagtartó mérete is.

A Fabiát sosem az aerodinamika úttörőjeként ismertük, de az új modell jóval áramvonalasabb lett az elődjénél.

A Cw értéke 0,32-ről 0,28-ra csökkent, amit az opcióként kérhető aerodinamikus kerekekkel, a zárható első légbeömlőkkel, a részben burkolt padlóval és a hátsó légterelővel értek el. Az alapmodellre egyébként 14 és 15 colos lemezkereket szerelnek, és kilencféle könnyűfém felni közül lehet majd választani.

A csomagtartó 380 literesre nőtt, azaz 50 literrel nagyobb lett az elődjénél,

és harminccal a Polóénál is, a hátsó ülések ledöntésével 1190 literesre bővíthető. A képeken nincs rajta, pedig megvan a helye a dupla padlónak, amivel sík rakteret kaphatnánk a támlák ledöntésével, egyébként a Škodánál megszokott módon rengeteg hálóval, rekeszekkel és egyéb praktikus megoldásokkal tarthatjuk a helyükön a csomagokat.

Az új Fabia tele van Simply Clever megoldásokkal, és ezek között új ötleteket is találunk.

Az Octaviából ismerős lehet az ajtóból előhúzható esernyő, az első ülések hátoldalára varrt telefontartó zseb és a visszapillantó tükör mellett lévő USB csatlakozó a fedélzeti kamerának, ezen kívül a panorámatető árnyékolóját a kalaptartó alá rejthetjük, a hátsó ülések közé kivehető tároló került, a rakodóperem védőborítása pedig fényvisszaverő mintát kapott.

A Škoda nagyobb típusait idézi a Scala stílusában készült a műszerfal, amire a felszereltségtől függően szövet vagy mikroszálas borítás kerülhet, és a részletek is érdekes formájúak a kilincsektől az ajtóbehúzókon át a kétküllős kormánykerékig, ami helyett persze hagyományos háromküllős is választható, ha úgy tetszik.

Most először a Fabia is rendelhető digitális műszeregységgel, a 10,25 colos kijelzőre a navigációs rendszer térképe is lekérhető.

Szintén újdonság a Fabia kínálatában a kétzónás automata klíma, a hátsó szellőzőnyílás, a fűthető szélvédő és kormánykerék.

Az infotainment érintőképernyője alapból 6, felárért 8 vagy 9,2 colos lehet, vezeték nélküli okostelefon-kivetítéssel, a csúcsmodellnél wifivel, gesztusvezérléssel és fedélzeti asszisztenssel, akit Laurának hívnak, és már 15-féle nyelven tud. Az autóban akár öt USB-C csatlakozó is lehet, kettő jut a hátsó utasoknak.

A vezetési asszisztensek terén is magasabb szintre léphetett a Fabia,

elérhető hozzá a Travel Assist a 210 km/óráig működő adaptív tempomattal és a sávtartóval, de a 70 méterre érzékelő holttérfigyelő, a Fabiában először megjelenő táblafelismerő és a 40 km/óráig működő parkoló asszisztens is. A Škoda kisautójához széria a hat légzsák, ezen felül a vezető térdlégzsákja és a nagyobb autókból ismert hátsó oldallégzsákok kérhetők felárért.

A motorkínálat a háromhengeres 1.0 MPI-vel indul, 65 és 80 lóerővel, egyformán 93 Nm nyomatékkal és ötfokozatú kézi váltóval. A következő lépcső a turbós 1.0 TSI, 95 és 110 lóerővel, 175 és 200 Nm-rel, az utóbbihoz széria a hatfokozatú kézi, és opció a hétsebességes DSG váltó.

9,5 másodperces százra gyorsulásával és 205 km/órás végsebességével a 110 lóerős modell ígérkezik az új Fabia ideális választásának.

A csúcsmodell a négyhengeres 1.5 TSI lesz, 150 lóerővel és 250 Nm-rel, széria duplakuplungos váltóval, ezzel a csehek kisautója 7,9 másodperc alatt gyorsul százra és 225 km/óra a végsebessége. A kínálatból teljesen kikerültek a dízelek, de a benzinmotorok 5,0-5,6 literes fogyasztásával talán nem is hiányoznak.

Az üzemanyagtank mérete 45-ről 40 literre csökkent, de felárért kapható 50 literes tank, amivel több, mint 900 kilométer a hatótáv.

Az Active, Ambition és Style felszereltségi szintek mellé hamarosan csatlakozik a sportos stílusú Monte Carlo. Ősszel indul a forgalmazás, az árak csak később derülnek ki, de Thomas Schäfer, a Škoda vezérigazgatója annyit elárult a bemutatón, hogy az európai ára nem sokkal 14 ezer euró felett kezdődik majd. A látottak alapján az új Fabia az egyik legpraktikusabb kisautó lehet, és még inkább annak számít majd a kombiváltozata, ami a hírek szerint hamarosan érkezik.

Ez is érdekelhet:

Dobta a dízelt, benzines lett a megújult Skoda Kodiaq RS

Itt a Škoda legnagyobb szabadidő-autójának frissített változata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés