Két éve szinte gyártásra kész elektromos autót mutatott be a Sony, de akkor azt állították, hogy nem akarnak autógyártásba fogni. Most mégis lehet, hogy másképpen gondolják, elő is húztak egy újabb modellt.

Mindenkit meglepett a Sony, amikor 2020-ban a CES-re egy elektromos autó tanulmányával álltak elő. Az áramvonalas formájú, high-tech berendezésű Vision-S teljesen úgy nézett ki, mintha egy sorozatgyártásba szánt újdonság előzetese lenne, de a Sony csakhamar lehűtötte a kedélyeket, amikor kijelentette, hogy nem akarnak autógyártóvá válni.

Mostanra lehet, hogy meggondolták magukat, mert két évvel később bemutatták a Vision-S továbbfejlesztett változatát, és egy újabb modellt is alkottak hozzá.

A Vision-S 01 a már ismert szedán, 4,9 méter hosszú karosszériával és 3,03 méteres tengelytávval, mellé érkezett meg a Vision-S 02, egy divatos formájú crossover.

A Sony időközben a műszaki tartalomról is elárult részleteket. A Vision-S 01-et két, egyenként 272 lóerős elektromotor hajtja, amivel 4,8 másodperc alatt gyorsul százra és 240 km/órával száguldhat,

ez elegendőnek hangzik ahhoz, hogy tartani tudja a lépést a Teslával.

Az akkumulátor méretéről és a hatótávolságról azonban egyelőre nem nyilatkoztak.

Mivel egy elektronikai márkáról van szó, a Vision-S modellek tele vannak kijelzőkkel, kamerákkal és szenzorokkal,

nem maradhat el az 5G kapcsolat és a 2-es szintű önvezető képesség sem. A műszaki alapokat az osztrák Magna Steyr adja, és ha a Vision-S valóra válik, akkor a gyártása is a grazi üzemben folyhat majd.

A Sony egyelőre csak azt árulta el, hogy tavasszal Sony Mobility néven leányvállalatot hoznak létre, amivel belépnének az elektromos autózás piacára. Az új modellek bevezetésének idejéről még nincsenek hírek, de a Sony nem tétlenkedett, az elmúlt két évet a Vision-S prototípusának európai tesztelésével töltötte.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Leclerc leiskolázta Verstappent és a teljes mezőnyt a Spanyol Nagydíj időmérőjén
Nem könnyű elkezdeni a futást, de most Nyári Dia is segít benne