A német prémiummárkák közül elsőként a Mercedes-Benz szállt be a pick-upok közé. Az egyszerre két változatban is bemutatott X-osztálynak még a plató is nagyon jól áll.

Újabb kategóriában veti meg a lábát a Mercedes-Benz, és bár a most bemutatott autók prototípusok, nem nagyon fog különbözni tőlük az a modell sem, amely jövőre gyártásba kerül. A gyáriak szerint az X-osztály a világ első prémium pick-upja, és bár készültek már korábban is drága platósok, tény, hogy a konkurens presztízsmárkák közül a Mercedes-Benz lépett be elsőként ebbe a kategóriába. Olyan vevőknek szánják, akiknek egy fullextrás Amarok sem elég drága.

Már korábban is tudni lehetett, hogy az X-osztály a Nissan Navara műszaki alapjára épül, de ha nem árultuk volna el, akkor meg nem mondanád róla, hiszen a Mercedesnél kívül-belül alaposan átalakították az autót. Stílusos fényszórók, hatalmas hűtőmaszk és erőtől duzzadó sárvédők kerültek rá. Míg a Navara főleg egy munkára termett pick-up, addig az X-osztály a luxusterepjárók új alternatívája.

Belül sem sok minden utal a Nissannal való rokonságra, hiszen a kormánykeréktől a műszeregységen át az érintőpaddal kezelhető navigációig minden a Mercedes-alkatrészraktárának polcairól érkezik. A nemes bőrrel bevont utastér igazi luxushangulatot áraszt, a minőségérzetre ebben az autóban nem panaszkodhatsz majd.

Két változatot is készítettek a tervezők. A Stylish Explorer 22 colos könnyűfém kerekeivel és fehér fényezésével inkább sportosan elegáns, míg a Powerful Adventurer a bütykös terepgumikkal, kartervédőjével és a lökhárítóba épített csörlővel mindenre képesnek tűnik.

Az adatok alapján pedig sok mindenre képes is lesz, hiszen 1,1 tonnával terhelhető és 3,5 tonnát vontathat a platós Mercedes-Benz. A műszaki részletekről még csak annyit árultak el, hogy V6-os dízelmotorral szerelik az X-osztályt, a gyártása pedig az európai piacra a Nissan barcelonai üzemében folyik majd. 2017 végén számíthatsz a megjelenésére az utakon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés