Egy futamgyőzelem elég volt hozzá.

Új világbajnokot avattak a Formula E-ben, miután a korábban Forma–1-et is megjárt Stoffel Vandoorne a szezon utolsó, az FE történetének pedig 100. futamán második helyen végzett, ami elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje az FE 2021–2022-es kiírását:

Vagyis a 30 éves belgának a Formula E-ben összejött az, amire az F1-ben esélye sem volt: világbajnok lett, ráadásul ehhez mindössze egy futamgyőzelem elég volt tőle – mondjuk ezt mindenféle áthallás nélkül, mert nem szeretnénk csökkenteni érdemét, hiszen az idényben mindvégig kiegyensúlyozottan (jól) teljesített (nyolcszor állhatott dobogóra és csak egyszer végzett a legjobb nyolcon kívül), és összesen és megérdemelten ért fel a csúcsra.

És Vandoorne csapata, az elektromos szériában utolsó idényét töltő Mercedes is örülhetett szezonzáró után, ugyanis összejött a címvédés a konstruktőrök között:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az év legnagyobb tömegbalesetét láthattuk a Formula E-ben

Nyolcan is a falban kötöttek ki már az első körben.

Alonsót a Mercedes igazolta le az Aston Martinhoz, ráadásul Hamilton miatt?

Érdekes teóriával álltak elő Fernando Alonso meglepő átigazolásával kapcsolatban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés