A plug-in hibrid szabadidő-terepjáró után a Suzuki és a Toyota együttműködésének másik eredménye egy hibrid kombi. Nem véletlenül ismerős a Swace formája, hiszen a Corolla Touring Sports átemblémázott változatáról van szó.

A Baleno óta nem volt kombija a Suzukinak, és nagyon hiányzott már a japán márka kínálatából egy tágas családi autó. Most bemutatkozott a Swace, egy ígéretes kombi hibrid hajtással, tulajdonképpen a Toyota Corolla Touring Sports átnevezett változata. A plug-in hibrid RAV4-ből készült Across után ez a két japán gyártó közös munkájának másik eredménye.

Míg az Across egészen más frontrészt kapott, mint a RAV4, addig a Swace nem tér el olyan nagyon a Corolla formájától.

Csak a fényszórók közti maszkot és az első lökhárítót alakították át, minden másban megegyezik a Toyota változatával. A méretei is ugyanazok: a hossza 4,66 méter, a csomagtartója 596 literes, amit 1606 literig lehet bővíteni.

A Suzuki nemcsak azért veszi a nevére ezt az autót, hogy újabb kategóriában vesse meg a lábát, hanem azért is, mert így lesz egy újabb hibrid modellje. A Corollával ellentétben a Swace ezért csakis hibrid hajtással lesz kapható, méghozzá

a Priusból ismerős 122 lóerős rendszerrel, ami az 1,8 literes, 98 lóerős benzinmotorból és egy 72 lóerős elektromotorból áll.

A 3,6 kilowattórás akkumulátorral szerelt hibrid Suzukinak ezzel 4,5 l/100 km az átlagos fogyasztása,

egyébként 11,1 másodperc alatt gyorsul százra és 180 km/óra a végsebessége. A felszereltsége mindent tartalmaz, amit a Toyota is megkap, így LED-es fényszóró, 8 colos érintőképernyős navigáció, adaptív tempomat, sávtartó rendszer és parkoló asszisztens is lesz benne.

A Suzuki kombijára nem is kell sokat várni, a Swace az idei év végén vagy a jövő év elején már a márkakereskedésekben lesz, de az ára csak később derül ki.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában