George Russell hibátlan teljesítményt nyújtott, nem rajta múlt a dolog.

Sergio Pérez (Racing Point) nyerte a Szahíri Nagydíjat Esteban Ocon (Renault) és Lance Stroll (Racing Point) előtt – ez a Mercedes szempontjából a részben a szerelőkön ment el, és részben a balszerencsének tudható be.

Egészen hihetetlen, hogy egy olyan kvalitású és tapasztalt pilóta, mint Pérez jövőre nem lesz ott az F1 mezőnyében, ez az első hely kijárt neki, de nem feltétlenül ma.

Orbitális Mercedes-baki+balszerencse

A Mercedes indulhatott az első sorból, ám Valtteri Bottast szinte rögtön a rajt után megelőzte (ideiglenes) csapattársa, a koronavírusos Lewis Hamilton helyére beugró George Russell. A fiatal brit végig vezette a 87 körös versenyt a futam hajrájáig, amikor is a 63. körben biztonsági autós szakaszban dupla kiállással próbálkozott a Mercedes, de...

...a szerelők összekeverték Russell és Bottas gumijait, előbbi véletlenül a finn bal hátsó kerekét kapta meg, ezért újra ki kellett hívni, míg utóbbi annyival jobban járt, hogy még a kerékcsere közben rájöttek erre a szerelők, így még megkaphatott egy másik (használt) garnitúrát, ugyanakkor sok időt vesztett:

Az összecserélt gumik miatt még fájhat a Mercedes feje, a leintés után kivizsgálják az esetet sportfelügyelők, szinte biztosan büntetésre számíthat Russell, jobb esetben a csapat.

Végül Russell az első helyről az ötödikre jött vissza, míg Bottas a másodikról a negyedikre, de a brit aztán megelőzte Bottast, tíz körrel a vége előtt pedig már csak Sergio Pérez volt előtte, ám csapatrádión jött az üzenet: defektet kapott az egyik kereke, és újra ki kell jönnie a boxba. Innentől pedig már esélye sem volt, de legalább pontszerző helyen végzett, a kilencedik helyre jött be, míg Bottas a nyolcadikra.

Eközben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés