Nehéz elképzelni, hogy eltervezett akció lett volna, de van, aki szerint erről van szó.

Összeütközött egymással és kiesett Lewis Hamilton és Max Verstappen az Olasz Nagydíjon:

Az esetet egyébként a futam után kivizsgálták, az ítélet szerint pedig Verstappen volt inkább hibás – a holland három rajthelyes büntetést kapott, amit a következő versenyen, az Orosz Nagydíjon kell letöltenie.

A korábbi Forma–1-es világbajnok, Damon Hill szerint is a Red Bull pilótája volt a hibás, ráadásul szándékosságot sejt az ütközés mögött:

„Ha megnézzük az ismétléseket, akkor látszik, hogy Maxnak ez sehogy sem sikerülhetett volna. Néha engedned kell, hogy elkerüld a balesetet. (...) Nem szeretem, ha bárkit is ezzel vádolnak, de úgy tűnik, mint ha Max eltervezte volna, hogy kiejti Hamiltont.”

Hamilton is elmondta a véleményét a balesetről...

Hamilton a Verstappennel való ütközésről: Tudta, mi fog következni, mégis megtette

A hétszeres világbajnok szerint a holland az egyértelmű a hibás.

...és arról, ahogy a történtek után Verstappen viselkedett:

Persze a holland is kifejtette a saját igazát:

Verstappen Hamiltont hibáztatja: Erre egyáltalán semmi szükség nem volt

Verstappen szerint Hamilton túltolta a versengést.

(Forrás: The Guardian, fotó: Formula 1)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés