Egy hétre lett a társunk a Honda Civic tizedik, aktuális verziója, ami egyébként 2016 óta van jelen a piacon a legújabb generációjával. Talán furcsa, de egyszerre éreztük azt, hogy nagyon szeretjük és azt, hogy ez annyira nem sikerült. Úgy gondoltuk, hogy pár nap után ez a belső vita eldől valamelyik irányba, de a teljes hét alatt az utálat és az imádat között csapongtak a gondolataink.
Ez a típus mindig is megosztónak számított, elsősorban a kinézete miatt.
Elég egy pillantást vetni rá, hogy megszülessen valakiben az ítélet: vagy rondának, vagy gyönyörűnek tartod. A Magyarországon futkozó Civiceket elnézve viszonylag sok embernek jöttek be ezek a különcre rajzolt formák.
És hiába telt el három év a megjelenése óta, még mindig felkapjuk a fejünket, akárhányszor meglátjuk parkolni valahol az utcán.
Nálunk egy 1.6 i-DTEC 9AT modell volt tesztelésre, ráadásul tűzpirosban. Szerencsés színválasztás volt, mert rendkívül kiemelte az amúgy is sportos kinézetét.
Néhányan első pillantásra még Type-R-nek is nézték emiatt.
Nem vártunk csodát, mikor beültünk az autóba, de a sportos kinézet szerencsére belül is megmutatkozott, sőt, még a vezetési élményben is visszaköszönt.
A futómű keményebb, szintén sportosra van hangolva, határozott mozdulatok kellenek ahhoz, hogy irányítsd, de a városi kátyús utak sajnos nem a barátai.
Nem úgy, mint az autópálya. Úgy haladtunk vele 130 km/h-val a Balaton felé, hogy szinte hangja nem volt. Dinamikus, jól gyorsul (11 másodperc alatt van 100-on) és nem utolsó sorban jól fogyaszt (gyári érték szerint ez az 1,6-os dízel, automata váltóval 4,1 litert eszik 100 kilométerenként).
Az ülésekért szintén plusz pont jár, nagyon kényelmesek, egy 2-300 kilométeres utat észre sem vett a derekam, pedig sajnos észre szokott.
A Civic csomagtartója szintén elismerést érdemel, kategóriájában ennek a típusnak van a legnagyobb pakolótere, így nem kell hezitálni, hogy befér-e a család összes cucca egy nyaralásra vagy síelésre.
A belső összképbe az automata váltó kavart be, mert sajnos nem mindig viselkedett úgy a helyzetekben, ahogy ez elvárható lett volna.
Az egyébként kilencfokozatú váltó külön bekezdést érdemel, mert egyedi megoldáshoz nyúltak a Hondánál.
A váltókar, vagy bármilyen más alternatíva gombokkal volt helyettesítve. Rettentő furcsa volt elsőre, de másodikra is.
Lehet, hogy valakinek ez pont betalál, és imádni fogja, mi inkább elengednénk.
Van még egy dolog, amit kukáznánk, de azonnal. Ez pedig a Honda Civic infotainment rendszere. Próbálnánk szépíteni, de nincs mit. Nem működik úgy, ahogy kellene. Nem elég gyors, pláne nem intuitív, és ez a két tulajdonság kombinációja meglehetősen veszélyes, ha vezetés közben szeretnénk bármit elérni az autónkban.
Egy egyszerű hőmérséklet-, vagy hangerő-szabályozásnál is akadályokba ütköztünk. Bár tény, hogy a piacon kevés olyan autó van jelenleg, aminek a belső rendszerével maximálisan elégedettek lennénk. Talán idővel javul a helyzet, addig pedig meg kell barátkoznunk velük, ha már ők nem barátkoznak a felhasználókkal.
Azért, hogy ne negatívummal zárjunk, hozzátennénk, hogy a vezetést támogató rendszerek, amikkel felszerelték a tesztautónkat, nagyon jól működnek. Nem egyedi, semmiképp nem kiemelkedő, hogy egy új autó rendelkezik sávtartó-asszisztenssel vagy holttérfigyelővel, de az mindenképpen dícséretes, hogy ezek egy viszonylag olcsó autóban is megbízhatóan működnek.
A nálunk járt tesztautó listaára 7 700 000 forint, ez egy Elegance felszereltséget takar a fent felsorolt extrákkal együtt, de már kicsivel több, mint hatmillió forintért vehetsz magadnak egy új Civicet.
Ez pont olyan baráti ár, amit valaki, aki beleszeret ebbe a formavilágba, még nyugodt szívvel kicsenget egy amúgy messze nem tökéletes autóért.