Az elektromos autók terén a szilárdtest-akkumulátorok jelenthetik az áttörést, és az olasz Automobili Estrema ezzel szerelné a Fulminea névre keresztelt szuperautóját.

Az olasz Automobili Estrema egy újabb induló vállalkozás, ami kétezer lóerős, elektromos hajtású szuperautó gyártását ígéri. A terveikkel beállhatnak a sorba, hiszen ezen dolgoznak náluk jóval nevesebb gyártók is, mint a Lotus, a Nio, a Pininfarina és a Rimac.

Gianfranco Pizzuto alapító azt tervezi, hogy a 2040 lóerős szuperautóból 61 példányt gyárt le a modenai műhelyében. A formáját még lepel fedi, de a paraméterei ígéretesek, 10 másodperc alatt érné el a 320 km/órás végsebességét.

A Fulminea névre keresztelt szuperautó ezzel rászolgált a nevére, ami olaszul azt jelenti, hogy villámgyors.

Mindezt az teszi lehetővé, hogy a szilárdtest-akkumulátorral szerelnék, ami csak 300 kilogrammot nyom, így az autó tömege nem haladná meg a 1,5 tonnát.

A szilárdtest-akkumulátor az elektromos autók Szent Grálja, hiszen nagyobb energiasűrűségű, könnyebb és ellenállóbb is a ma használt lítiumion-telepeknél.  A 100 kilowattórás csomaggal a Fulminea hatótávja elérné az 520 kilométert. Még bőven van idő leleplezni a szuperautót, a sorozatgyártás csak 2023-ban kezdődne, addig még a forradalmi akkumulátoron dolgoznak.0

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés