Anthoine Hubert rajtszámát soha többet nem láthatjuk a Formula–2-ben, abban a sorozatban, ahol nem szokás rajtszámot visszavonultatni.

A következő idénytől kezdve egy pilóta sem használhatja az F2-ben a 2019-ben tragikus körülmények között elhunyt* Hubert 19-es rajtszámát.

Ez szokatlan, ám nagyon szép gesztus a sorozattól, ugyanis a rajtszámok nem a pilótákhoz, hanem a csapatokhoz tartoznak, amelyeket az előző szezon konstruktőri bajnokságának végeredménye alapján osztanak ki: a címvédő istállóé az 1-es és a 2-es rajtszám, a második helyezetté a 3-as és a 4-es, a harmadiké az 5-ös és 6-os, stb...

Emellett az F2 megalapította a szezon legjobb újoncának járó trófeát, amit Anthonie Hubert-ről neveztek el.

* Az F2 2019-es szezonjában a Belga Nagydíj szombati futamán történt, hogy a francia Anthoine Hubert a verseny második körében a falnak csapódott az egyik kanyarban, az ütközés után az autója keresztbe állt a pályán, a mögötte érkező amerikai Juan Manuel Correa pedig elkerülhetetlenül rohant bele 270 km/órás sebességgel, amitől a francia pilóta autója kettészakadt. Hubert az orvosi központban életét vesztette, míg Correa mindkét lába eltört, és gerincsérülést is szenvedett, de legalább túlélte.

(Forrás: f1i.com, fotó: Anthoine Hubert)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés