Az ára és a csomagtartója miatt nálunk is sokan vették a Renault Thaliát, ami egy ideje már lekerült a kínálatból, pedig az utódja egészen mutatós lett.

A kétezres évek elején nagy siker lett a Thalia, a Clio lépcsőshátú változata, ami olcsóságával és nagy csomagterével hódított annak ellenére is, hogy a dizájnja finoman szólva is kívánnivalót hagyott maga után. A népszerűsége aztán lecsengett, az egyedi formájú második szériát alig vették, majd teljesen átvette a helyét a házon belül a Dacia Logan.

Más országokban Symbol néven árulták a Thaliát, és a harmadik generációja már nem egy önálló modell, hanem egy az egyben a Dacia Logan átemblémázott változata volt. Most pedig itt a kis szedán negyedik szériája, ami

minden eddiginél csinosabb lett, és új nevet is választottak hozzá, ez lett a Renault Taliant.

Első ránézésre nem látszik rajta, de a Taliant ezúttal is a Dacia Logan átdolgozott változata,

most azonban nemcsak az emblémát cserélték ki rajta, hanem a karosszéria domborulatait is kisimították. Jól állnak neki a Renault jellegzetes fényszórói és a széles hátsó lámpák is, az egyedi orrával és hátával a lépcsőshátú Megane kistestvérének tűnik.

A műszaki részletekről és a méretekről még semmit nem árult el a Renault, de ez is a Clio és Captur által használt padlólemezre épül, a többire a Dacia Logan 4,4 méteres hosszából és 528 literes csomagtartójából következtethetünk.

A Taliant egyelőre a török és közel-keleti piacon lesz kapható, nálunk csak a Logant kínálja majd a Renault.

Ez is érdekelhet:

Meglepően modern lett az új Dacia Sandero és Logan

Mindent elmondunk a legújabb Daciákról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés