Még csak 19 éves, de Tassi Attila már évekkel ezelőtt sokat tett le az asztalra a túraautó-versenyzésben. A tehetséges magyar pilóta idén Tiago Monteiro társaként a Honda gyári támogatású csapatában indulhat a WTCR-ben.

Mostanra már jól tudod, hogy Michelisz Norbi a túraautó-világsorozat egyik sztárja, aki a Zengő Motorsport privát versenyzőjeként, majd a Honda és jelenleg a Hyundai gyári pilótájaként is megmutatta, mire képes. Idén egy újabb gyári támogatású magyar versenyzővel bővül a WTCR mezőnye, Tiago Monteiro csapattársaként Tassi Attila a Hondánál áll rajthoz.

Tassi Attila neve ismerős lehet számodra,

a tehetséges fiatal autóversenyző a magyar bajnokságban kezdte a pályafutását, majd 2016-ban a TCR nemzetközi sorozatában villantott, ahol már az ötödik hétvégéjén dobogóra állt. A folytatás még jobban sikerült, 2017-ben már ezüstérmet akasztottak a nyakába a szezon végén.

2018-ban az újonnan alakult WTCR-ben is kipróbálta magát, amikor szabadkártyásként rajthoz állhatott a Hungaroringen.

Micheliszen kívül négy magyar pilótának lehetett szurkolni a Hungaroringen

Elhoztuk a túraautó-világkupa magyar futamának legjobb képeit.

A TCR Európa-bajnokságban pedig két futamgyőzelmet is bezsebelt, és az év végén a negyedik helyen zárt. Mindennek köszönheti, hogy idén a KCMG csapatában, Tiago Monteiro csapattársaként Hondával rajtolhat a túraautó-világkupán.

A sorozat új szabályai szerint, az esélyek kiegyenlítésére nincsenek teljesen gyári csapatok, ám a hongkongi KCMG a Honda Racing gyári támogatását élvezi, a versenyautójuk a vadonatúj Civic Type R alapjára épül. Tiago Monteiro pedig tökéletes csapattársa lehet, a 42 éves portugál pilótát a bajnokság legjobbjaként tartják számon.

Tiago Monteiro lesz Tassi Attila csapattársa

Monteiro a Formula–1-ben is indult, legjobb eredménye 2005-ben a Jordannel egy harmadik hely a botrányos Amerikai Nagydíjon, ahol a michelines csapatok bojkottja miatt csak hat versenyző rajtolt el. 2007-ben váltott túraautózásra, ahol sikert sikerre halmozott: 11-szer nyert és 44-szer állt dobogón a WTCC-ben. 2017-ben éppen a bajnokság élén állt, amikor fej- és nyaksérülést szenvedett, ezért kénytelen volt feladni a versenyzést. Több mint egy év kihagyás után, tavaly októberben tért vissza, és idén már teljes szezont versenyez.

A túraautó-világkupa idei szezonja április 5-én a marokkói futammal veszi kezdetét, amit további tíz versenyhétvége követ Afrikában, Európában és Ázsiában. Rögtön a második fordulón, április 26-28-án a Hungaroringen is szurkolhatunk Michelisz Norbi és a Zengő Motorsport pilótái mellett immár Tassi Attilának is.

Ez is érdekelhet:

Volvo helyett ezzel a kínai autóval versenyez Michelisz ellenfele

A világbajnok Björk vezeti majd a Lynk & Co túraautóját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában