Egy Tesla-tulajdonos frissítette a kocsija robotpilótáját a legutóbbi verzióra, aztán megkérte, hogy induljon el San Franciscóból Los Angelesbe.

Ez önmagában annyira nem nagy szám, hisz a Waze-be mi is be tudunk pötyögni egy úticélt, sőt, az adaptív tempomatot és a sávtartót is be tudjuk kapcsolni. Hősünk autója viszont a nagyjából 600 kilométeres utat teljesen önállóan, emberi beavatkozás nélkül tette meg, amiről készült egy látványos timelapse videó.

A volán mögött ücsörgő hősünk saját bevallása szerint csak egyszer fogta meg a kormányt, amikor az előtte haladó kikerülte az útra került törmeléket, de a Tesla ezt a helyzetet is megoldotta.

Persze, láttuk már a Tesla autopilotját működésben, de ez a trip annyira látványos demonstráció, hogy mindenképpen érdemes rápillantani.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kísérletet kétszer kellett megszakítani, a jármű akkumulátorát ugyanis tölteni kellett, de ez sem lehetett egy hatalmas művelet, a nyugati parton ugyanis nem nagy kunszt gyorstöltőt találni.

Az autózás múltja is lehet legalább ennyire látványos:

Gyönyörű izomautó ez a ’68-as Pontiac GTO

A motorháztetőn van a fordulatszámmérője.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában