Tényleg nincs új a nap alatt.

Bár elég kellemetlen baki történt a bemutatóján, kollégánk szerint pedig iszonyú ronda is, a Tesla pickupjára több mint kétszázezer rendelés érkezett úgy, hogy a leendő vevői még bele sem ülhettek.

Napok óta a Cybertruckról szól az autósvilág, ami nem csoda, annyira megosztó a formája, elsősorban a tetőíve, ami nem is ív, hanem két hatalmas sík egymásnak borítva, a hátsó pedig egyben a plató oldalfala is. Érdekes részlet még az is, hogy a raktérajtóból rámpa húzható ki, így akár egy kisebb jármű is könnyedén szállítható az óriással.

Egymást követik a mémek és korábbi, hasonlóan síkokkal határolt koncepcióautók képei is előkerültek. Egy különösen érdekes van köztük, a Brubaker egy tanulmányautója, amelynek képe a Penthouse – igen, a csajos Penthouse – 1978. októberi számában jelent meg:

Nem nehéz felfedezni a hasonlóságot a vonalakban, a síkokban, a plató kialakításában és rámpában – de mit gondolsz te?

Szerinted?

Ez is érdekelhet:

Így vigyáz a Tesla a kacsákra

Nagyjából százzal ment a Model 3, amikor megjelent a szabálytalankodó kacsacsalád.

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában