Lehet, hogy az Evoque a legkisebb Range Rover, de a márka hagyományainak megfelelve el kell boldogulnia a könnyebb terepen. Ennek bizonyítására a bemutatóján egy elhagyatott vasútállomáson kialakított pályára vitték.

Az elődje stílusát viszi tovább, de modernebb technikát kapott az Evoque második generációja, amit tipikusan londoni terepen mutatott be a Range Rover. James Bond-film helyszíne is lehetne az a téglából kirakott boltíves terem, ahol medencével és sínekkel feldobott tereppályán lehetett vezetni a prototípusokat.

A tipikusan londoni helyszín a mára bezárt Bishopsgate vasútállomás,

ami még 1840-ben nyitott meg, de személyforgalmat csak 1875-ig bonyolítottak itt, mivel a megnövekedett utasforgalom miatt a pályaudvart áthelyezték. 1964-ig azonban áruszállításra még használták, akkor egy tűzvész miatt zárt be, azóta elhagyatott.

Az új Evoque persze elsősorban városi terepjáró, de mivel Range Rover is, ezért nem lehet ügyetlen a könnyebb terepen.

Az összkerékhajtás az alapmodellt leszámítva széria hozzá, az első és hátsó terepszöge 25 és 30 fok, a hasmagassága 21 centi, a gázlómélység 50-ről 60 centire nőtt. A legérdekesebb az a kamera, ami az autó előtti-alatti területet mutatja úgy, mintha a motortér átlátszó lenne, ezzel gyerekjátékká válik a manőverezés.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Bobby Ewing bőrébe bújhatsz ezzel a Mercedes-Benz SL-lel