A kilencórás pályazár csak az egyik következmény.

Persze, fontos a szabályokat betartani, de autópályán és autóúton normális járművezető nem azért nem fordul meg vagy kezd el tolatni, mert tilos, hanem mert nyilvánvalóan életveszélyes. Nem így gondolta ezt az a kamionos, aki múlt pénteken Abonyál túlment az egyik lehajtón, és úgy döntött, nem megy el a következőig, hanem inkább a külső sávban visszatolat.

Ezt azonban egy másik kamionos nem vette észre – ez nyilván az ő hibája is, forgalmi okokból is állhat jármű az úton –, és gyakorlatilag fékezés nélkül belecsapódott. A teljesen szétroncsolódott fülkét látva csoda, hogy a kamionos kisebb sérülésekkel megúszta az ütközést, a roncsok és az útra ömlő több tonnányi napraforgómag eltakarítása miatt viszont délután egy órától este tízig teljesen le kellett zárni a pályát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Ne csak a szabályokat tartsd be, gondolkozz is!

Ez is érdekelhet:

Borzalmasan nagy, 85 tonnás tartályokat szállítottak az M8-as autópályán

Fél kilométert tolatniuk is kellett az igazán túlméretes teherrel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés