A Porsche 928 egyébként is érdekes veteránautó, de ennek a példányának filmtörténeti jelentősége van, Tom Cruise ugyanis ezzel tanult meg kézi váltós autót vezetni.

1977-ben mutatták be a genfi autószalonon, és a következő évben az európai év autója díjat is elnyerte a Porsche orrmotoros sportautója, ami veteránként is egyre értékesebb. A most következő ’79-es példánya még többet ér, hiszen Tom Cruise vezette az egyik első filmjében, az 1983-as Kockázatos üzletben – három évvel a Top Gun előtt.

Paul Brickman szerint, aki a filmet írta és rendezte,

azért esett a választása a 928-asra, mert a 911-es túl hétköznapi lett volna.

Az orrmotoros Porsche pedig minden volt, csak nem hétköznapi a 4,5 literes V8-asával, a körülbelül 220 lóerős teljesítményével 6,5 másodperc alatt gyorsult százra, és 230 km/óra volt a végsebessége.

A forgatáshoz persze több példányt is használtak, és most ezek egyike kerül a Barrett-Jackson őszi houstoni aukciójára. Nem az, amelyik a Michigan-tóban végezte, hanem az, amelyik az üldözéses jelenetben is látható,

ennek a végén mondja Cruise a reklámfilmbe illő mondatot: „Porsche… nem helyettesíthető”.

Még érdekesebb, hogy az akkor 21 éves Cruise ezen a Porschén tanult meg kézi váltós autót vezetni, hogy aztán a karrierje későbbi részén már saját maga vállalja el a legrázósabb autós jeleneteket is. Az eredetileg zöld színű, de a filmhez aranybarnára festett Porschét a forgatás után azonnal egy gyűjteménybe zárták, ezért kiváló állapotban kerül a szeptemberi aukcióra.

Ez is érdekelhet:

Az egyik legritkább Porsche 928 ez a fekete GT

1978-ban az Év autója volt, de ez egy jóval későbbi évjárat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés