A szerződés megkötésekor nem gondolták, hogy ennyire erősen fog teljesíteni az autó és a finn.

Kimi Räikkönen két év kihagyás után 2012-ben tért vissza az F1-be a Lotusszal, ahol két idényt töltött el (mielőtt ismét a Ferrarihoz igazolt). A csapat mindkét szezonban a negyedik helyen végzett a konstruktőrük között, miközben a finn harmadik, illetve ötödik lett a pilótáknál.

Kimi a két idény alatt 15 dobogós helyezést (két 1. hely, kilenc 2. hely, négy 3. hely) és összesen 390 pontot szerzett a Lotusnak, ez pedig majdnem a csapat végét is jelentette:

„Egészen megdöbbentő volt látni, milyen gyorsan képes volt alkalmazkodni annak ellenére, hogy mennyi időt kihagyott. (...) Gérard López csapatfőnök minden bizonnyal nem számított ilyen teljesítményre. Kimi szerződésében volt egy olyan kitétel, hogy minden pont után 50 ezer eurót kap, ez majdnem csődbe vitte a csapatot. Csak a bónuszokból 19,5 millió eurót kellett kifizetni neki.”

– szúrta ki a Motorsport és Planetf1.com Heikki Kulta finn újságíró a Formula1.com-nak adott interjújában.

Zseniális interjút adott Räikkönen

Kimit nem lehet megunni, hozta a formáját, megint.

(Forrás: Motorsport, planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában