Az 552 lóerős California 27 év óta az első turbómotoros Ferrari. Külsőleg leginkább az F12 Berlinettára emlékeztet.

A California T névre keresztelt belépő szintű modell kívülről is megújult, amivel a dizájnerek az F12 Berlinetta felé tettek egy kisebb lépést, a hűtőrács és a fényszórók kialakítása legalább is távolról a tavalyelőtt bemutatott sportkupén látott megoldásokra emlékeztetnek. Ezenkívül a lökhárítónál, a motorháztetőn és a küszöbeszegélyeknél is megfigyelhetünk kisebb változásokat az elődhöz képest.

A lényeg persze a motorháztető alatt van, ugyanis az előzetes várakozásoknak megfelelően a Ferrari az új Californiába egy 552 lóerős, 3,8 literes, V8-as ikerturbós motort tett. Ez mondhatni történelmi pillanat, a Ferrari ugyanis az 1987-ben bemutatott F40 óta teljesen elköszönt a turbófeltöltőktől, de a gazdaságosság jegyében úgy döntöttek, hogy ideje visszahozni ezt a megoldást. Az új modellt élőben először a márciusi Genfi Autószalon közönsége láthatja majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés