A Red Bullon kívül is akadnak, akik nincsenek túl jó véleménnyel a lefokozott franciáról.

Pierre Gasly két éve még a Red Bull tartalék- és tesztpilótája volt, tavaly azonban már a Toro Rossónál bizonyíthatott Brendon Hartley oldalán. Ott annyira meggyőzően szerepelt, hogy előléptették a távozó Daniel Ricciardo helyére, azaz Max Verstappen csapattársa lett.

A francia viszont fél szezon alatt megbukott az RB-nél – 12 futam alatt harmad annyi pontot szerzett, mint csapattársa, ráadásul ugyanazzal az autóval lényegesen lassabb volt –, így visszafokozták a Toro Rossóhoz, megkapta az újonc Alexander Albon helyét, a thaiföldi pedig első F1-es szezonjában rögtön a Red Bull autójában ülhetett.

Albon a kínálkozó lehetőségről csak annyit mondott, hogy elég szürreális, és hogy „bedobtak a mélyvízbe, de van nálam fürdőnadrág” – vagyis azért izgul a srác. A korábbi holland F1-es pilóta, Robert Doornbos bátorítja a thaiföldit, de úgy, hogy közben alárúg Gaslynak:

„Sokkal rosszabbul már nem csinálhatod, mint Pierre (...) Hogy miért szerepelt ilyen gyengén Gasly? A Toro Rossónál messze nem volt ekkora az elvárás, főleg, Brendon Hartley mellett, ő aztán mindent elrontott.”

Doornbos szerint egyébként logikus lépés volt Albon előléptetése:

„Alex talán éppen most ütötte meg a főnyereményt, ahogy anno Max. Ugyanakkor nem szabad egy lapon említeni vele, de ki tudja, okozhat még meglepetést.”

Eközben...

(Forrás: Formula.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés