Az új csúcs-Merci jóval nagyobb lett, mint a régi, mégis jobban fordul. A fedélzeti elektronika pedig simán csak lenyűgöző!

Pech, hogy az embernek ebben a hülye autós újságírós szakmában egy magazin szerkesztőségében kollégái is vannak! Így most nem lehetett az enyém egy egész hétig a Mercedes S 500, mert nyilván mindenki bele akart ülni egy kicsit. Egy nap alatt ráadásul nem is lehet normálisan kitapasztalni egy kocsit, pláne egy ennyire komplikált technikájú vadiúj német luxuslimuzint ahhoz, hogy egy alapos tesztet írhassak róla.

De miért kéne nekem megírni ezt a tesztet? Hiszen már megírtuk közösségi munka keretében, a Messengerben, ki-ki a saját home office-ából! Méghozzá úgy, hogy nem is vettük észre. Nem jellemző, hogy egy-egy tesztautóról ilyen részletes eszmecsere alakuljon ki a céges chaten, de most rém lelkesen meséltük egymásnak, kinek hogy tetszett az új német überlimuzin. Tessék, a szerkesztőség véleménye az új Mercedes S-osztályról, kopipészttel és igazán csak egy minimális szerkesztéssel:

Nagy Gergely, főszerkesztő: Mondjatok valamit az S-osztályról, mert az új PR-es már izgatottan hívott. Hogy tetszett, minden rendben volt?

Csordás Gábor, autós szakújságíró: Nekem nagyon bejön, annak ellenére, hogy már az előző is nagyon jó volt, és teljesen megállná a helyét még ma is. Az új kijelzők elég látványosak lettek és kényelemben is rendben van, nekem nincs bajom azzal sem, hogy „csak” mild hibrid és „csak” hathengeres a benzines, bőven elég nagyot tud lépni ezzel is. 10,5 liter lett a fogyasztása tegnap óta.

Az új S-osztály nagyon áramvonalas, alaktényezője 0,22
Méretek: 5289 x 1954 x 1503 mm. Az L változat 11 centivel hosszabb a rövidnél
A hosszú változat típuskódja Mercedes-Benz V223

Gábor: Az elődjében még távirányítósak voltak a hátsó képernyők, elöl meg forgókapcsolós volt az infotainment, azért így sokkal kézenfekvőbb minden, hogy érintős. A műszerfal meg úgy 3D-s, hogy ugyan láttam már a Peugeot-ban 3D-s műszerfalat, de ez azok után is hűha. Meg van egy ábra, ahol a körülötted lévő sávokat, járműveket mutatja, ilyen is volt már a BMW-ben, de ez sokkal pontosabb és élőbb.

Rácz Tamás. autós szakújságíró: Jól néz ki, nagyon jól áll neki ez a vidámparki körhinta-metálos, sok kis fémszemcsés feketés-barna fény. Eleje-hátulja kevésbé mercis, mint az előzőé, a hűtőmaszkban fura az óriási radarszenzor- meg kamerabetét, de oldalról szép lett. Részben pont a hülye rejtett kilincsei miatt, ami hiába szép, ha rossz a a fogása és ha meghúzod, késik a nyitással a zár.

Gábor: A mai napig szép a régi, aminek a ráncfelvarrott változatát három éve vezettem, de az új mellett sokkal klasszikusabbnak tűnik. A rejtett kilincsért tényleg kár, biztosan meg lehet szokni, de nekem nem akkor jött ki és bújt el, amikor akartam. Meg nem is olyan jó megmarkolni, mint egy lekerekített hagyományos kilincset. De ez már a DS 3 Crossbacknél és a Range Rover Velarnál is éppen így volt. Odabent meg az érintős gombokért is kár. A kormánykeréken és az ajtókon is azok vannak, meg is lehet őket nyomni, de akkor az egész panel mozog vele együtt, mint a Volkswagenekben, ez kevésbé prémium lett, mint ahogyan annak gondolták.

A hangulat, a komfort, a dinamika kiváló az új S-osztályban is
Kétdimenziós képeken nehéz megmutatni, mennyire látványos és hangulatos a környező forgalmat 3D-ben mutató virtuális műszeregység
Az ülésállító gombok és az érintésérzékeny fűtésszenzor kapcsolási érzete nem az igazi, az érintés és nyomás közti átmenettel kapcsolható funkciók helyett jobb lett volna a régi, sokgombos megoldás

Tamás: A hat henger tényleg nem kevés, de ma már múzeumba való ez az egész benzines technika. Ez ugye egy luxusautó, amiben nekem most a sok zöld rendszámos csoda után kifejezetten hiányzik az azonnali elektromos megindulás, a plug-inség vagy a villanyosság könnyedsége. A motor-váltó pár másodpercig számolja az Euro-6-ot, mielőtt végre megmutatná azt a 430 vagy hány lovat.

Gergely: A teljesítménytől én nem voltam elájulva, nem éreztem, hogy leszakítja a fejem, de lehet, hogy egy S 500-ban ez nem elvárás. Tényleg finoman működik, nagyszerű érzés suhanni vele. Hosszú idő óta ez volt az első autó, amiben használtam a saját beépített navit, és nem a CarPlayről néztem a Waze-t. A HUD elképesztően szép, és jó helyen van, a saját autómban ki is szoktam kapcsolni, annyira zavar. Az érintős középkonzol valóban ront az autó összhatásán az előzőhöz képest, viszont ezzel sokkal egyszerűbb volt vezérelni. Hátul ülve ez még inkább érződik.

Gábor: Van benne hátsó frontlégzsák, hogy a hátsó utas az orra előtt kinyíló légzsákba tudjon fejelni. A hátsó övek is légzsákosak, ami ugyan nem világújdonság, de még mindig ritkaság, és a megvilágított övcsat is okos dolog. Az S-osztályban jelent meg az a megoldás, ami oldalütközés veszélyét észlelve a légrugókkal egy pillanat alatt megemeli azt az oldalt, ahová épp becsapódik valami, hogy a merevebb küszöb fogja fel az ütközés erejét, ne az ajtók. Ez az E-Active Body Control a tesztautóban még nincs benne, mert az autó rendelésekor még nem volt elérhető.

Tamás: Kár, hogy karambolozni nem tudtunk vele! Na, majd a dízellel, ha lesz. A hangulat, a minőség amúgy eléggé mercis, ez az S is elemelkedik a 7-estől meg az A8-tól, de van egy ilyen furcsán átmeneti hangulata. A HUD, az AR, a hangvezérlés már faszább, mint bármi másban, de ez ma még érezhetően nem az, amilyen lehetőségek vannak a technikában.

Gábor: Az okostelefonos ajtónyitás és távirányítós parkolás, a tetőbe épített hangszórókkal térhangzás, a fűtéssel kombinált „lávaköves” masszázs és a hangokkal, illatokkal kombinált hangulatteremtő üzemmódok már az elődjében is benne voltak. Az ajtón lévő hangszóró abban is forogva emelkedett ki a helyéről, szóval sok szempontból az elődje továbbgondolása ez az autó.

Az ülések nem csak kényelmesek, kanyarban aktívan meg is támasztják a felsőtestet
A fotelek masszírozni is tudnak, a hátul ülők mindkét oldalon teljes ablak- és árnyékvezérlő konzolt és egy-egy érintőképernyőt is kaptak. A könyöklőben lévő Samsung tablettel is el lehet érni az autó szolgáltatásait
A kis hűtőt ki lehet venni, hogy ne foglalja a helyet a csomagtérben

Tamás: Az mondjuk gáz, hogy Csordi nem fért el hátul a fekvőszékben, még ha ő három méter magas is. Nem tudom, mi zabálta fel így a centiket, ha már ez a kocsi öt centivel hosszabb még az előzőnél is. A négykerék-kormányzás látványos is, hasznos is, igazából nekem az tetszett a legeslegjobban az egész kocsiból. Az önvezetés a gyakorlatban teljesen megbízhatatlan, mint minden más kocsiban is, de ugye az új level 3-as rendszer még hivatalosan nem is aktív, szóval majd meglátjuk.

Gábor: Ja igen, a négykerék-kormányzás tényleg bámulatosan jó. Szerintem meg nem baj, hogy van ilyen benzines változat, mert lesz plug-in hibrid is, és abban megkapod, amire szükséged van. De a világnak sok olyan tája van még, ahol nem is veszik számításba a plug-int. A hátsó térrel kapcsolatban viszont szerintem nem állítottam be jól az ülést, mert az első nem volt annyira előretolva (a régiről készült képeken látszik, hogy az sokkal jobban előre volt tolva), mint amennyire lehetett volna, a lábtartó sem jött ki, szóval azt inkább én szúrtam el, nem néztem meg a beállításokat.

Gergely: A külső méretekhez képest amikor beültem hátra, azt hittem, hogy nem is hosszított az autó. Kevésnek tűnt a hely, én sem fértem el fekve rendesen.

Gábor: Nekem a 7-esben volt meglepő, hogy mennyire szűkösnek tűnt hátul, miután egyszer a Balatonról azzal utaztam haza, de itt normál (nem fekvő) módban azért bőven van hely. Még három méter magasan is, ami azért igazából csak 191 centi.

A hátsókerék-kormányzás fantasztikusan mozgékonnyá varázsolja az autót
A tetőre is került egy látványos hangsugárzó
A zavarbaejtő információáradat dacára az autó kezelése nagyon könnyen megtanulható és megszokható. A hangvezérlés csak angolul értett, viszont sokkal jobban működött, mint bármilyen más autóban - leszámítva a többi MBUX-es Mercedest

Gábor: A kivehető hűtőszekrény is nagy okosság, most nézem, hogy az előzőnél még be volt csavarozva.

Gergely: Tényleg jó dolog, hogy a hűtőt ki lehet venni, és az is, hogy ötszemélyes maradt az autó, nem csak négy. Az érintőgombokkal viszont hadilábon állok, az ülésnél láttam én is, hogy a teljes szerkezet mozog, ha nyomni akarod, a kormányon pedig a hangerőállítás egy rémálom.

Gábor: Igen, és a hangerő a középkonzolon is csúszkás, nem lehetett pontosan szabályozni. De már az is valami, hogy sok mindennek megmaradt a külön gombja az ajtón, például az ülésfűtést, kormányfűtést nem a menüből kell varázsolni.

Tamás: Én ki is vettem a hűtőt, hátulról egy mozdulattal kiemelhető. Az már nem Merci-qualität, de mikor néztem a címkéjét, kiderült, hogy miért: a gyártó a Dometic, akinek amúgy már van 36 ezerért Peltier-elemes, kocsiba rakható hűtőtáskája az Árukeresőn. A Mercié kicsit drágább, 630 ezer az extra felára :-)))

Gábor: A középkonzol alján, az első és a hátsó könyöklőben is van wireless töltő, elöl és hátul is 2-2 USB-C, meg hátul két HDMI is volt a képernyőkhöz. A digitális tévé is megy, de csak az állami adók, meg az Izaura tv ment, a többi le volt kódolva. Az is egy érintés volt hátul, hogy a zenéd-tévéd az egész autóban vagy csak a fejhallgatódon szóljon.

A világítás főkapcsolója nagyon alacsony, a tárcsát nehéz elfordítani - más kérdés, hogy a teljesen automata világítások korában ehhez a kezelőszervhez igazából soha nem kell hozzányúlni
A rejtett kilincsek zárt állapotban szépek, használatuk viszont nehézkes
A térkínálat 190 centi felett kezd kevés lenni hátul

Gábor: A head-up displayt viszont lehetetlen volt úgy lefotózni, hogy látsszon, mennyire jó. A 3D műszerfalra is igaz, már a Peugeot-knál is így volt, hogy a fotón egyáltalán nem látszik 3D-nek, ez valami szemünket átverős trükk lehet. Az is jófejség, hogy az érintőképernyő sarkán könnyen kikapcsolható a 3D-sége.

Gergely: Este sokkal jobb volt a 3D, engem napközben zavart.

Gábor: Akkor neked való az a közvetlen gomb a képernyő sarkában ?

Gergely: Használtam is ? Az is jó volt, hogy mellette pedig közvetlenül lehetett váltani a CarPlayre.

Gábor: Az Android Auto is a képernyő nagy részét elfoglalja, nem csak egy kis ablakot.

Gergely: Tényleg, az is fontos, hogy a képernyő nagy részén futott a CarPlay, a Fordnál a kis térkép az Explorerben rettenet gagyi. Nem elég nagy képernyőt berakni, jó rendszer is kell mögé. Szóval nekem ez a Merci-rendszer minden szempontból elnyerte a tetszésemet. Jobb, mint az iDrive.

Gábor: Azt azért nem mondanám, a BMW-t csak jobban megszoktuk. Ja, az Explorerben az tényleg vicces, meg még a Volvók is ilyenek. Pedig a Renault-nál is van álló képernyő és ott kitölti az egészet. De ez már a gyártótól is függ, a Mazdánál például szélesebb a kijelző a standardnál, és ott is megoldja a rendszer, hogy a térkép mellé jobbra kiteszi a zenét – itt is ilyen volt

A Burmester audiorendszer hangzása nagyon finom, de a bennülőket néhány hangsugárzó fizikai mozgással is szórakoztatja ki-bekapcsolásnál
Az aszfaltra képeket, szöveget vetítő rendszert jogi okokból még nem használhatja a Mercedes, de a rendszer telepítése csak egy szoftverfrissítés kérdése
A kocsi 5 centivel szélesebb is, hosszabb is elődjénél

Tamás: Én sem adnám a Merci HMI-jéért a BMW-ét. Azt a többszörös redundanciát imádom, még az ujjkörzős hülyeséget is. Meg azt is, hogy ha nem akarom, nem kell összemaszatolni a képernyőt, mert mindent elérek a tárcsával is. Bár a Merciben se kell folyton nyúlkálni, mert a hangvezérlés ma ebben a kocsiban a legjobb. A videóban, amit csináltunk róla, persze pont nem akart megérteni semmit, meg a navigációnak is valahogy angol kiejtéssel kellene tudnom megmondani, hogy mittudomén Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, ami nem egyszerű, de olyan kocsit én még nem láttam, aminek azt mondom, hogy „turn seat ventilation on” és basszus, tényleg azonnal be is kapcsolja az ülésszellőztetést. Pontosabban láttam: a kisebb Merciket, mert az MBUX az A-osztály óta remekül érti az élőbeszédet.

Tamás: Ja, és meglepően jó az ára. Én azt hittem, belever a 70-be is, de nem. Ahogy elszállt minden, hogy egy Dacia Sandero már négymillió, ha klímát is kérsz bele, az előző szériás S 400 dízel tesztautó három éve érvényes 51 millája után (és abban még nem volt benne a motoros ajtóbehúzás sem) nem hittem volna, hogy ez ma ennyire dúsan extrázva megáll 60 alatt!

Az új Mercedes-Benz S-osztály árlistája a hátsókerék-hajtású, háromliteres dízelmotoros, 286 lóerős, rövid tengelytávú S 350 d-vel 33,8 millió forintról indul. Az S 500 4Matic, ami 435 lóerős teljesítményével egyelőre a kínálat csúcsa, 40,9 milliótól vihető el. A tesztautó listaára a temérdek extrával 58,3 millió forint.

Itt pedig elolvashatod, mi minden egyebet tud még az új S-osztály:

A luxusautók csúcsára érkezik az új Mercedes-Benz S-osztály

A Mercedes eddigi legfejlettebb autója lett az új S-osztály, bámulatos műszaki megoldásokkal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés