Várható volt, hogy nem ússza meg a Racing Point, vagyis már Aston Martin.

A Mercedes és az Aston Martin számára sem teljesen úgy sikerült a bahreini háromnapos teszthét, ahogy azt szerették volna. Többek között váltóhibának köszönhetően ez a két csapat teljesítette a legkevesebb kört.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint látszik, hogy valami nincs rendben a címvédőnél és annak partnercsapatánál (ami egyébként a motoron kívül a váltót is a Mercedestől kapja), és mindezt úgy közölte, hogy közben egy kicsit oda is szúrt az előző idényben még Racing Point néven futó alakulatnak:

„Láthatóan sokkal jobban szenvedtek az autó vezetésével, mint mi, (Lewis) Hamilton nagyon sokszor elhagyta a pályát. Az autó nehezen vezethetőnek és kiszámíthatatlan tűnt. És a másik Mercedes, az Aston Martin is hasonló váltóproblémákkal küzdött.”

2020-ban szinte végig téma volt, a rózsaszín Mercedes, vagyis az, hogy a Racing Point lényegében egy az egyben lemásolta a Mercedes 2019-es bajnok autóját, amiért egyébként komoly büntetést kapott.

Marko szerint a szezonnyitó Bahreini Nagydíjig – azaz cirka két héten belül – a Mercedes ki fogja tudni javítani a hibákat, és ő még messze nem írná le az csapatot.

Ez is a teszthéten történt:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés