A küszöbön a vadonatúj 3-as sorozat bemutatója a BMW-nél, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy már a gyártó osztja meg az álcázott prototípusról készült képeket. A Nürburgringen tesztelt újdonság még sportosabban vezethető lesz az elődjénél.

Megnyugodhatnak a hagyományos BMW-k rajongói, mert a 3-as sorozat utódja megtartja a márka klasszikus értékeit, és egy jellegzetes arányú, hátsókerék-hajtású, sportos limuzin lesz. Legalábbis ez már biztosan kiderül azokról a képekről, amelyek az álcázott prototípusokról készültek. A Nürburgringen és környékén készült fotókat egyenesen a BMW osztotta meg.

Még annyit elárultak az autóról, hogy 55 kilogrammal könnyebb lesz az elődjénél, és nem ez az egyetlen tulajdonsága, ami miatt sportosabban vezethető lesz. A súlyelosztás továbbra is fele-fele az első és hátsó kerekeken, de még a szélesebb nyomtáv, a nagyobb kerékdőlés és az alacsonyabb súlypont is hozzájárul.

A BMW-nél egy újfajta futóművet is bevezetnek, ahol az aktív lengéscsillapítás a rugóútnak megfelelően változtatja a karakterét, és ez széria lesz minden új 3-asban. Az opciós M sportfutómű is erre épül, de egy centis ültetést is tartalmaz, és csak a változó áttételű sport kormányművel rendelhető.

Az álcázás miatt még nem sok minden derül ki a dizájnról, de annyi már látszik, hogy a nagyobb fényszórókkal, méretesebb hűtőmaszkkal és széles hátsó lámpákkal az új 5-öst idézi a forma. Az M3 megérkezéséig pedig az M340i lehet a sorozat csúcsmodellje, aminek 3 literes, turbós hathengeres motorja akár 390 lóerős is lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés