Sokat ér a McLaren limitált szériás plug-in hibrid szuperautója, főleg akkor, ha a legelső példányról van szó a valaha gyártott 375-ből. Ezt a nyolcéves P1-et ráadásul még éppen csak bejáratták.

Nem ez a legelső McLaren P1, ami valaha készült, hiszen az alvázszáma alapján a 23-adik, de az azóta bizonyára megsemmisített gyári prototípusokat leszámítva ez az első, amit eladtak, és amire rendszám került. Az eredetiségét igazolja az a levél is, amit Frank Stephenson, a McLaren dizájnere címzett az autó vevőjének.

2013-ban jelent meg a McLaren plug-in hibrid szuperautója, ami egészen elképesztő paraméterekkel rendelkezik.

3,8 literes biturbó V8-as motorja önmagában is 737 lóerős, és a 179 lóerős villanymotorral együtt 916 lóerőre képes. A P1 ezzel 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, 6,8 alatt éri el a kétszázat és 16,5 alatt a 300-at, ezzel az F1-nél is jóval gyorsabb.

A P1-ben a Formula–1-ből ismerős technikákat is megtaláljuk, mint a KERS és a DRS rendszert,

az aktív aerodinamikája 250 km/órás sebességnél 600 kilogrammos leszorítóerőt termel. A konnektorról tölthető szuperautó azért is érdekes, mert kis tempónál teljesen csendben tud gurulni, miközben akár 350 km/órás sebesség elérésére is képes.

A Volcano sárga színre fényezett példány most a Silverstone Auctions kínálatába került fel. Csak két tulajdonosa volt, egy családon belül, és egyikük sem használta sokat, a balkormányos autóban most is csak hatezer kilométer van. A LaFerrari és a Porsche 918 Hybrid mellett a „szuperautók szentháromságának” brit tagja elképesztő áron találhat majd gazdára.

Ez is érdekelhet:

Minden pénztárcához van már McLaren P1

Az egyiket biztosan meg tudnád venni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés