Mostanáig csak pletykálták, de a Chevrolet hivatalosan is megerősítette, hogy a Corvette új, nyolcadik generációja középmotoros felépítésre vált. A nyáron bemutatkozó újdonság álcázott prototípusát megvillantották a Times Square-en.

1953 óta az amerikai sportautó szinonimája a Corvette, ami stílusos roadsterként kezdte a pályafutását, majd egyre látványosabb és gyorsabb modellé vált.

A következő, nyolcadik generációját idén mutatja be a Chevrolet, és most hivatalosan is megerősítettek róla néhány dolgot, ami már eddig is sejthető volt.

Nagyot változik a Corvette, ami nem ül fel a retró vonalra, hanem inkább még elképesztőbb szuperautóvá válik.

A felépítése orrmotorosról középmotorosra vált, az erőforrását közvetlenül az utastér mögé helyezik, ami az arányait és a formáját is megváltoztatja. Az új Corvette ezzel még inkább a Ferrari és a McLaren konkurense lehet.

Könnyen lehet, hogy búcsúznunk kell a 6,2 literes V8-astól, hiszen akár a Cadillacben látott 4,2 literes biturbó V8-as is kerülhet bele,

800 lóerő feletti teljesítménnyel. A premier dátumát elárulták, idén nyáron, július 18-án leplezik le az új Corvette-et, de már jóval előtte megmutatták az álcázott prototípust, amivel a New York-i Times Square-en keltettek csődületet.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A Tesla sanghaji gyárában a padlón alszanak a melósok