Van, aki szerint már csak időkérdése.

Jövőre már Aston Martinként láthatjuk a Racing Pointot, amely Lance Stroll-lal és Sebastian Vettellel vág neki az új idénynek – többek között az is azt jelzi, hogy a csapattulajdonos Lawrence Stroll nagy terveket szövöget és tényleg komolyan gondolja az F1-es szerepvállalást, hogy sikerült leigazolni egy négyszeres világbajnokot.

Ennyi világbajnoki címet vár Vetteltől az Aston Martin

Neccesnek tűnik. Szerintetek összejöhet?

A korábbi Ferrari (és a BMW) korábbi motorzseni mérnöke, Ernest Knoors szerint már csak idő kérdése, mikor válik a legkomolyabb tényezővé a csapat, vagyis mikor taszítják le a trónról a Mercedest:

„Érdemes lesz rajta tartani a szemünket az Aston Martinon, ez egy nagyon érdekes projekt. Az az érzésem, hogy a színfalak mögött komoly átrendeződés folyik az F1-ben. Mivel azonban nincs rálátásunk, ez csak egy sejtés, de azt gyanítom, hogy valami nagy dolog van készülődőben.”

Eközben a Mercedes és Lewis Hamilton még mindig nem egyeztek meg:

Visszadobták Hamilton szerződését a Mercedesnél

A hétszeres világbajnok követelései nem nyerték el a Daimler tetszését.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés