És beszélt a karanténban töltött időszakról is.

A koronavírus-járvány miatt nagyjából a MotoGP-idény fele elmarad(t), és esélyes, hogy azonos pályán több futamot rendeznek majd. A jelenlegi helyzetről és a terveiről beszélt a sorozat legnagyobb sztárja, a kilencszeres világbajnok Valentino Rossi:

Őszinte leszek, számomra jó volt a karantén, az édesanyámmal, a barátnőmmel és az állataimmal lehettem. Ugyanakkor nagyon fura időszak volt, 1996 óta versenyzek, de jó volt otthon lenni és stressz nélkül élni

– mondta Rossi, majd kitért a csapatára, a jelenlegi idényre és a hírre, hogy a Petranoshoz szerződhet:

Örülök a lehetőségeimnek a Petronas csapatával. Nem gyári egység, de egy nagyon jó, magas színvonalú csapat. Nem akarok búcsúturnét, csak akkor megyek a Petronashoz, ha azt érzem, hogy versenyképes leszek. Ha folytatom, csak azzal a céllal fogom, ha versenyképes leszek és a győzelemért, a dobogóért tudok harcolni

– nyilatkozta a 41 éves olasz, akinek a mostani lesz az utolsó szezonja a gyári Yamahával.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában