Az új Aygo kapott egy X-betűt a neve mellé, ezzel együtt pedig jóval tágasabb, látványosabb, komolyabb és főleg divatosabb városi kocsi lett belőle.

A SUV- illetve crossover-mánia bedarálta a Toyota legkisebb európai modelljét is. Az Aygo következő generációjának neve már nem Aygo, hanem Aygo X, amit Aygo Crossnak kell mondani. A Toyota lendületes, gondosan megkoreografált online sajtóbemutatón rántotta le a leplet a kocsiról, amiről egyébként tanulmány formájában, Aygo X Prologue néven már tavasszal kaptunk egy kis előzetest.

A csupán 3,7 méter hosszú kisautó hivatalosan az A-szegmens, a legkisebb kocsik kategóriájának versenyzője, műszakilag viszont eggyel nagyobb platformra épül; szerkezete a Yarishoz hasonlóan az úgynevezett TNGA-B építőkészlet elemeiből áll össze. A platformváltás 23,5 centis hossz-, 9 centis tengelytáv-, 12,5 centis szélességnövekedést hozott az Aygónak, mindez persze látványos bővülést eredményezett az utastérben is.

Az Aygo X igazi kis divatautó, legfőbb vonzereje a dizájnban rejlik. Nem is színei vannak, hanem különböző kéttónusú outfitjei, mint a cikk képein látható Chilli, Cardamom vagy Ginger. Az alapértelmezésben is 17-es, felárért 18-as felnik elsősorban nyilván a látványt szolgálják, semmint a menetdinamikát. A magas építés, a megemelt hasmagasság pedig legalább olyan fontos a látvány, mint a jobb kilátás vagy magabiztosabb kátyújárás, padkára kaptatás szempontjából.

Méretek: 3700 x 1740 x 1525 mm, tengelytáv: 2430 mm
Az új Aygóban 5,5 centivel magasabban ül majd a sofőr, a hasmagasság 1,1 centit nőtt az elődéhez képest
Az X azért is X, mert a kocsi elejének, hátuljának látványát hatalmas X-motívumok határozzák meg. Vagy fordítva.
Az alapméretes felni 17-es, felárért 18-as is kérhető a kocsihoz

A műszerfal kialakításában is jól érzékelhetően fontos volt, hogy az összhatás látványos és trendkövető legyen. A drágább Aygo X-ekben kilenchüvelykes az érintőképernyő, az ovális kialakítású, az utas elé is messzire benyúló középkonzol pedig ügyesen keni el, hogy azért ez a kocsi méreteiben még mindig egy kisautó.

A bemutatón kiemelt hangsúlyt kapott, hogy az Aygo X egy Európában tervezett és gyártott, európai nagyvárosokba szánt autó. Koppenhága, Róma, Berlin utcáit jártuk be virtuálisan a tervezőkkel és az autókkal, egy-egy európai futurológus, építész, divattervező (halkan megjegyzem: valamennyien nők) meséltek a városi életmód, a városi divat és a városi autózás kapcsolatáról.

Az elektronika túllép a kisautós kategórián: 4.1 hangsugárzós JBL-hangrendszer is kérhető a kocsihoz és minden Aygo X-hez alapáron jár a követőradaros tempomat és a sávtartó automatika
A drágább verziókban 9 collos az érintőképernyő és vezeték nélküli a Car Play illetve az Android Auto
A hátsó traktus továbbra is kétszemélyes az Aygóban
A csomagtér 231 literes, ami 60 literes növekedés a régi Aygóhoz képest

Na de ha már ennyire Európa, ennyire városi közlekedés, ennyire kisautó, ráadásul pedig egy Toyotáról van szó, akkor hogyhogy nincs az Aygo X-ból hibridváltozat? Pláne plug-in hibrid vagy tisztán elektromos verzió?

Hogy lehet, hogy most, amikor másról sem szól az európai közlekedéspolitika, mint villamosításról és emissziócsökkentésről, egy új Toyotát, amit pont az európai nagyvárosokba szán a gyártó, kizárólag egyetlen, tisztán belsőégésű motorral lehet megvenni? (Egy liter, három henger, 71 lóerő, 93 Nm, ötfokozatú kézi vagy fokozatmentes automata váltó.), Ez volt az a kínzó kérdés, amit a bemutató után fel is tettem a márka képviselőinek.

A válasz: az Aygo X feladata, hogy „belépési pont” legyen a márkához, vagyis nem csak a legkisebb de a legolcsóbb Toyotának is kell lennie. A hibridtechnológia, pláne az elektromos hajtás felárát (legalábbis egyelőre) erre a modellre nem akarták rátenni. Aki villamosított Toyotát szeretne, nagyobb autót kell vennie – jóval drágábban.

Mondjuk egy ilyet:

A világ legnépszerűbb autója, Hungarian Edition – Toyota Corolla Touring Sports Trek 1.8 Hybrid-teszt

A legősibb Corollákat is beleszámolva ez a világ legnagyobb példányszámban eladott autótípusa. Ez pedig ennek a típusnak a legértelmesebb változata, nyugodt vezetőknek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában