Nemrég kipróbáltuk az új Seat Ibizát és a szintén megújult Ford Fiestát. Ha voltak is vélt vagy valós fenntartásaink velük szemben, a találkozás után ezek szertefoszlottak. Elmondjuk miért.

Az igazság az, hogy rengeteg előnyük van, amelyek főleg a budapesti metrófelújításos, reggelmegőrülős közlekedésben segítenek, de autópályán sem vallottak kudarcot.

Fiestában utoljára talán 2005-ben ültem. Bár sokra nem emlékszem belőle, a benyomásra emlékszem. Döcögős, fapados, kicsit talán túl egyszerű is, de könnyű volt vele közlekedni. Ibizához eddig nem volt szerencsém.

Mivel kinézetileg az új 2017-es széria mindkét márkánál erősre sikerült, gondoltam megnézem, honnan is indultak, míg ideértek. Hát innen:

1984-ben jelent meg az első Seat Ibiza és 1977-ben az első Ford Fiesta.

A hasonlóságot szerintem kár tagadni, az ikertornyok kifejezést itt egyáltalán nem túlzás használni.

És így néznek ki ma, 2017-ben elölről:

És hátulról:

Abban szerintem mindenki egyetérthet velünk, hogy az elmúlt 30-40 év határozottan jót tett mindkét márkának, és bár kisautóként vannak felcímkézve, ennél jóval nagyobb feladatokat is gond nélkül megoldanak.

Ford Fiesta 1.0 EcoBoost

Bár külsőre sem találtam különösebben kifogásolhatót rajta, igaz, meglehetősen nőies – főleg azokban az egyébként egyedi színekben, amikben piacra dobták.

A belső tere azonban igazi meglepetéssel szolgált:

Ebben a Fiestában az a legjobb, hogy nem spóroltak ki belőle semmit.

Az érintőképernyős kezelőfelülettel el lehet ütni néhány unalmasabb órát, ha minden beállítást ki szeretnénk próbálni. Különösen szerettem benne, hogy végre egy képernyő, ami olyan magasságba került, amihez nem lefelé kell bámulnom, miközben vezetek.

A felszereltsége minden olyan igényemet kielégítette, ami egy áltagos hétköznapon felmerülhet, sőt túl is teljesített: ráfutásgátló, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, holttér-figyelő, visszagurulás-gátló, és a többit már meg sem jegyeztem.

Nagyon jó fogni a kormányt, kényelmes helyen van a váltó, kényelmes az ülés és élmény volt benne a zenehallgatás.

Amin, miután észrevettem a B&O logót, már nem voltam úgy meglepve.

Egyébként egy kisautóhoz mérten nagy a csomagtér, és a hátsó üléseken is el lehet férni, persze lehet, hogy egy 180 centinél magasabb ember más másképp nyilatkozna erről.

Seat Ibiza 1.0 TSI

A Fiestával ellentétben az Ibizának már elsőre megfogott a külseje.

Éles, határozott vonalak, sportos kinézet: nekem átjött.

Belsőre pedig ez a látvány fogadott:

Mindenki ízlésére bízom, hogy az aranyszínű, fémes hatású berakásokat eltalálták-e vagy sem, nekem furcsa volt megszoknom. Viszont a piros fénycsík, ami megvilágítja az ajtókon lévő gombokat, király. Főleg este hasznos, és jól is mutat.

Az Ibizát vezetni egyébként elsőre fapadosabb érzést keltett, mint a Fiestát, de ez az első közös hosszabb utamon vele elszállt.

Tükrözni tudtam a telefonomat az érintőképernyő kijelzőjére, stabil, jól használható tempomat van benne, sportos a váltója is.

Nincs túlextrázva, de őszintén nem is hiányzik. Üdítő érzés vezetni a mai, önjáró autók között, ahol pont az az élmény veszik el, hogy te irányítasz.

A Seat Ibiza már 3,2 milliótól elérhető, míg a Fiestához eggyel mélyebbre kell a zsebünkbe nyúlni, 4,1 milliónál kezdődik az ár.
Az általunk kipróbált motorral egyébként mindegyik ára egyformán 4,6 millió forinttól indul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában