Még alig száradt meg a festék az új BMW X5 és az első X7 prospektusán, máris lehet újat nyomtatni helyette, a német gyártó ugyanis kihozta a V8-as motorral szerelt változatot. Az M50i már az izmosabb motort kapja meg.

A BMW két legnagyobb szabadidő-terepjárója az új generációs X5 és a most először megjelent X7, amiket eddig csak hathengeres motorokkal lehetett kapni, legalábbis nálunk, az európai piacon. Most azonban megérkezett a V8-as motor hozzájuk, egyenesen az M550i-ből, annak is már a frissített változatából, a korábbinál jelentősen több lóerővel.

Mindkét modell M50i-jében ugyanaz a 4,4 literes biturbó V8-as dolgozik, a teljesítményük 462 helyett immár 530 lóerő,

a legnagyobb nyomatékuk 750 Nm. Nem véletlenül kapják meg a BMW M betűjét, hiszen elég gyorsak tudnak lenni: az X5-nek 4,3 másodperc kell, hogy nulláról százra gyorsuljon, és az X7-nek is csak négy tizeddel többre van szüksége.

A két csúcsmodellben minden benne van, amit csak el tudsz képzelni, az összkerékhajtás magától értetődik, ezen kívül rajtprogram, M Sport differenciálmű és szintszabályzós légrugózás is került bele, az utóbbi 138 km/órás sebesség felett automatikusan két centivel leülteti az autót. A kerekek akár 22 colosak is lehetnek.

Ezt is olvasd el:

Íme a BMW, ami direkt nem lett szép – X7-bemutató

Amerikában próbáltuk ki minden idők legnagyobb X-es BMW-jét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés