A holland kritikája jogosnak tűnik, érvelése pedig logikus.

Lewis Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíjat, ráadásul a brit úgy tudott győzedelmeskedni, hogy az élről rajtolva szinte végig a második helyen autózott Max Verstappen mögött, a brit ráadásul még eggyel több kerékcserét is be tudott ütemezni, mint a versenyt a hajráig vezető riválisa.

Úgy nyert Hamilton Barcelonában, mint két évvel ezelőtt a Magyar Nagydíjon

Pedig Verstappen szinte végig vezetett, végül csak második lett.

A holland szerint ezt azért is sikerült meglépnie Hamiltonnak és a Mercedesnek, mert nem volt hátvédje, azaz Sergio Pérez nem tudta kellően támogatni őt – a mexikói csak az ötödik helyen ért célba:

„Egyedül vagyok ebben a küzdelemben. Könnyen megengedhetik. maguknak a második kiállást, mivel nagy űr van mögöttük.”

Verstappen szerint csapattársának jobban kellett volna teljesítenie:

„Akkor legalább nem tudták volna ilyen simán összehozni az újabb kiállást, a végén pedig az dönthetett volna, hogy kinek vannak jobb állapotban a gumijai.”

Úgy tűnik tehát, hogy a Red Bull holland pilótája nem annyira ért egyet Jacques Villeneuve-vel:

Komoly előnyben van Verstappen Hamiltonnal szemben egy harmadik félnek köszönhetően

Igazából egy negyedik fél gyengélkedésén is múlik azért a dolog.

Eközben...

Bottas úgy reagált a kirúgásáról szóló pletykákra, hogy istenesen belerúgott a Red Bullba

Úgy tűnik, nem tudta kihagyni, hogy ne szóljon be csapata legnagyobb riválisának.

Összeesküvést sejtenek Vettel Aston Martin-os leigazolása mögött

Vannak, akik szerint gyanús a négyszeres világbajnok leigazolása.

(Forrás: Ziggo Sport, Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés