Nem felejtik az austini futam után történteket.

Max Verstappen nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével hívja fel magára a figyelmet, hanem olykor csípős és meggondolatlan kijelentéseivel is. Legutóbb azzal kavart nagy port, hogy csalónak nevezte a Ferrarit az Amerikai Nagydíj után, és bár a holland már megbánta, amit mondott, ettől az még nem vész a semmibe.

A korábban a Benettont és a Renault-t is irányító Flavio Briatore szerint a hollandnak ezen a területen még sokat kell dolgoznia magán:

„Nagyon gyorsan vezet, pontosan tudja, hogyan fejlődhet folyamatosan és gyakran sikerül ellopnia a show-t. De Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját. Nem kellett volna belefolynia a dologba. Először is, nem neki kell állást foglalnia, másodszor pedig, az egész történet teljesen pontatlan volt.”

 

Briatore azt viszont okos döntésnek tartja Verstappen részéről, hogy hosszabbított a Red Bull-lal. Az olasz egyébként szívesen látná egy csapatban a hollandot és Charles Leclerc-t, mert „ezzel a két óriás tehetséggel megnyerhetnéd a következő tíz versenyit és világbajnoki címeit”.

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés