Nem olyan könnyű eldönteni, hogy a négyszeres világbajnok viccelt vagy sem.

Egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy Sebastian Vettel a Török Nagydíjon dobogós helyezésen fog végezni, és nem azért, mert a 11. helyről indult, hanem mert a Ferrari 2020-as autója totális katasztrófa. A négyszeres világbajnok végül egészen elképesztően nagyot versenyzés után a harmadik lett, vagyis az idényben először állhatott ott a pódiumon

Elképesztő befutóval lett harmadik Vettel Isztambulban

Nem csak a hetedik világbajnoki címét szerző Lewis Hamilton számára marad emlékezetes a Török Nagydíj.

A német egyébként már a rajtnál egészen nagyot alakított, a 11. helyről egészen a harmadikig jutott:

Vettel úgy nyújtotta szezonbeli legjobb teljesítményét, hogy Mattia Binotto kihagyta a Török Nagydíjat, ami egy kicsit a sors furcsa fintora tekintve, hogy a két fél kapcsolata egymással közel sem békés. A német erről egyébként úgy nyilatkozott, hogy:

„Azt hiszem, most szerzetük a legtöbb pontot a szezonban*. Mattia pedig nem volt itt. Ha a következő futamon nem szerzünk legalább ennyi pontot, akkor talán legközelebb is otthon kéne hagynunk őt.”

*A német a harmadik lett, csapattársa, Charles Leclerc pedig a negyedik, vagyis a Ferrari 15+12 pontot, azaz összesne 27 pontot gyűjtött, aminél többet valóban nem szerzett a maranellói istálló két pilótája együtt a 2020-as szezonban.

Vettel vélhetően csak viccelt, bár ki tudja, minden viccnek a fele igaz, ő meg már sokkal bátrabban kritizál és beszólogat csapatának, amióta kiderült, hogy az idény végén el kell hagynia a Ferrarit – a négyszeres világbajnok 2021-től az Aston Martinhoz versenyzője lesz.

Eközben Lewis Hamilton hétszeres világbajnok lett Isztambulban:

Ezt gondolja Vettel a hetedik világbajnoki címét nyerő Hamiltonról

Vagyis a Forma–1 elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb bajnoka a másikról.

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés