Spoiler: addig nem fog maradni, mint a most 41 éves Kimi Räikkönen.

Az elmúlt két idényt nézve akár azt is gondolhatnánk, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel túl van pályafutása csúcsán, és valószínűleg még akkor is erre jutnánk, ha eltekintünk attól, hogy a Ferrari milyen trágya autót rakott pilótái alá.

Hogy ez tényleg így van-e, az akár az idei szezonban ki is derülhet, hiszen a német egy új csapatnál és a maranellói istállóéhoz képest egy  kevésbé ellenséges környezetben, ráadásul a tavalyi Ferrarinál jobb autóval fog versenyezni az Aston Martinnál.

Megjósolták az F1-szezonnyitó rajtrácsát, és elég érdekesen néz ki

Például: Vettel megelőzi Hamiltont, aki még így sincs ott az első sorban, de akad még egy-két érdekesség.

Abban viszont közel biztosak lehetünk, hogy Vettel F1-es pályafutása utolsó szakaszát kezdi meg. Arról pedig maga a 33 éves pilóta beszélt, hogy meddig (nem) szeretne a sportágban maradni:

„Eléggé racionálisan gondolkodom ezekről a dolgokról. Nem látom magam 40 évesen is az F1-ben. Néhány év még van bennem, de nem tíz évre tervezek. Ezzel tisztában kell lennie az embernek.”

A német azt is elmondta, hogy nem érez magán nyomást, hogy a kelleténél tovább maradjon, hiszen az F1-ben már elérte, amit akart.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában