A Ferrari pedig helyes döntést hozott, legalábbis a csapat korábbi pilótája szerint.

A Ferrari nem hosszabbított Sebastian Vettellel – azt most hagyjuk, hogy tudta meg ezt a német –, akinek helyét a jelenleg még McLaren pilótája, Carlos Sainz Jr. veszi át 2021-től, miközben az is kiderült, hogy a négyszeres világbajnok jövőre az Aston Martinnál folytatja.

Az olasz istálló korábbi pilótája, Felipe Massa szerint a lehető legjobb döntést hozta a Ferrari, amikor nem tartott ki Vettel mellett, amit a német jelenlegi eredményei is alátámasztanak:

„Vettel ideje lejárt, olyannyira, hogy a Ferrari döntését igazolja az idei teljesítménye.”

Massa szerint a maranellóiak nagyot húztak Sainz szerződtetésével, a spanyol képességeit azonban csak akkor tudják kiaknázni, ha megfelelő autót tudnak alá rakni – az idei autót elnézve valami egészen nagy dolognak kell történnie, hogy ez jövőre megvalósuljon:

Vettel szerint a Ferrari megérdemli a mélyrepülést

Úgy tartja a mondás, hogy minden okkal történik.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés