A négyszeres világbajnok elköszönt.

Már májusban kiderült, hogy Sebastian Vettel nem marad a Ferrarinál, nem sokkal később pedig az is, hogy a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointnál folytatja. A négyszeres világbajnok hat idény után hagyja el a Ferrarit.

A hétvégi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon a leintést követően Vettel egy megható üzenet kíséretében sisakot cserélt a csapattársával, Charles Leclerc-rel, aki mellett utolsó két ferraris idényében versenyzett:

„Charles-nak. Te vagy a legtehetségesebb pilóta, akivel az elmúlt 15 évben találkoztam az F1-ben. Ne pazarold el. Bármit is csinálsz, mindig légy boldoggá és mosolyogj. Köszönök mindent!”

Nem sokkal korábban Vettel a Ferrarinál eltöltött időszakáról is beszélt, búcsúzóul kissé odaszúrt a maranellói istállónak utalva arra, hogy az elmúlt években voltak gondok a csapaton belül:

„Nagyon-nagyon fontos a bizalom, hiszen megalapozza a csapatszellemet, igazságot és korrektséget. Ez az alapja annak, ha valami közösen akarunk elérni. Ha ez nincs meg, akkor hosszúra nyúlhat a közös út. A vége már nem működött, ennek különböző okai vannak. (...) Így utólag visszatekintve, azt kívánja az ember, hogy bárcsak másképp történtek volna bizonyos dolgok. Mindezektől függetlenül semmit sem bántam meg.” 

Persze a hétvégi, szezonzáró futam leintése után  köszönetet mondott az istállónak a közös évekért, ráadásul olaszul és énekelve, Adriano Celentano Azzurro című dalát átköltve:

A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon történt:

Verstappen Bottast, Bottas pedig Hamiltont verte a szezonzáró futamon

Ezzel el is mondtuk, hogy ki nyerte az Abu-dzabi Nagydíjat, meg a dobogósokat is.

(Fotó: formula1.com, planetf1.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában