Na, ez érdekes lenne.

Sebastian Vettel szerződése az idény végén kifut, 2021-re egyelőre nincs csapata, sajtóhírek szerint a német akár még a Mercedesnél, a Renault-nál, de még az Aston Martinnál is kiköthet. A sor pedig tovább bővült méghozzá korábbi sikereinek helyszínével, a Red Bull-lal, ahol a négy világbajnoki címét szerezte – legalábbis akár ezt is bele lehet hallani az osztrák istálló tanácsadójának, Helmut Marko szavaiba, aki szerint egy év kihagyás után, 2022-ben jöhet el Vettel ideje:

„Érvényes szerződésünk van Max Verstappennel és Alexander Albonnal. Ez most a helyzet, de az F1-ben mindig változhatnak a dolgok. (...) A szezon vége után majd többet tudunk.”

Ugyanakkor hozzátette, hogy bár valóban találkoztak Vettellel, de az csak egy baráti beszélgetés volt, ahol nem keltettek semmiféle reményt a németben. Ettől még a helyzet érdekes, mert Marko a múltban többször is határozottan kijelentette, hogy Vettel nem lesz újra RB-pilóta, most viszont már sokkal finomabban fogalmazott.

Ugyanarra az egy ülésre pályázik Vettel és Alonso

És még csak nem is ez a történet legérdekesebb része.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában