Kimi Räikkönen utánozhatatlan figura, ha nyilatkozatokról van szó, de a négyszeres világbajnok most egészen megütötte a szintjét.

A Forma–1 online találkozó keretein belül biztosít lehetőséget a szurkolók számára, hogy találkozzanak a pilótákkal és kérdéseket tegyenek fel nekik. Sebastian Vettel is sorra került, vagyis őt is faggathatták a rajongók, az egyikük közülük pedig előhívta a négyszeres világbajnokból a benne rejlő Kimi Räikkönent, amikor azt kérdezték tőle, hogy van-e valami különleges rituáléja a futamok előtt:

„El kell mennem vécére a versenyek előtt, a futamok ugyanis meglehetősen hosszúak tudnak lenni”.

Persze ennél komolyabb választ is adott Vettel – nem mintha ez nem lenne egy fontos dolog –, elárulta, hogy olykor zenét hallgat vagy végez néhány bemelegítő gyakorlatot, valamint, hogy „mindig a bal oldalról szállok be az autóba, sosem a jobb oldalról. Nem tudom, miért, de mindig így. Ezt is nevethetjük egyfajta rituálénak”.

Ha már Vettel:

Kiderült, mi lesz Vettel ülésével az Aston Martinnál

Spoiler: az Aston Martin döntése nincs összhangban a pletykákkal.

Eközben...

„Ha bevezetik a fordított rajtrácsot az F1-be, elhagyom a sportágat”

Elég egyértelművé tette a négyszeres világbajnok, mint gondol róla.

Alonso csak egy pilótának nem lenne a csapattársa a jelenlegi mezőnyből

Még csak nem is a csapat vagy a pilóta személyisége miatt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés