Csípős kritika 1997 Forma–1-világbajnokától, de vajon igaza van?

A Ferrari akadémiája nem teljesít rosszul, 2020-ban Mick Schumacher  megnyerte a Forma–2-őt, ugyanott Callum Ilott a másodi, Robert Svarcman pedig a negyedik lett, de ebben a sorozatban versenyzett Marcus Armstrong és Giuliano Alesi is.

Schumacher és Ilott idén már az F1-ben szerepel, előbbit a Haas színeiben láthatjuk, utóbbi pedig a Ferrari tesztpilótája lesz.

1997 F1-világbajnoka, Jacques Villeneuve viszont nincs elszállva a Ferrari akadémiájától, szerinte ugyanis oda nem is feltétlenül a legtehetségesebb pilóták kerülnek be, hanem azok, akik mögött jókora anyagi támogatás áll:

„(Charles) Leclerc-t leszámítva, mindannyiuknak volt pénze, amikor bekerült az akadémiára. Ő volt az egyetlen, akinek nem volt rendben az anyagi háttere, a többieknek viszont adott volt minden, ami hatalmas segítség. Persze nekik is bizonyítaniuk kellett, de ők a Ferrari nélkül is ugyanígy tudtak volna haladni előre a pályafutásukban.”

Villeneuve ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem azzal van baja, hogy a tehetősebb pilóták nem elég tehetségesek, hanem azzal, hogy az akadémia nem a hasonlóképességű, de anyagilag kevésbé eleresztett fiatalok támogatásáról szól, pedig szerinte az utánpótlás-nevelésnek pontosan ez a lényege.

Eközben...

Azonnali hatállyal kirúgták a Renault csapatfőnökét

Nemcsak az F1-es csapattól távozik, de a francia gyártó kötelékéből is.

(Forrás: gpblog.com , fotó: Getty Images) 
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában