Húszéves a – már Kínában is jelenlévő – Vilner, ennek örömére elsőként egy román megrendelő Shelby Mustang GT500 Super Snake-jét dolgozták át egy kicsit.

Bézs bőrre és fekete Alcantarára cserélték a belső anyagokat, és használtak még egy kis pirosat is, amivel szerintünk inkább rontottak az eredetin, de a lényeg, hogy a tulajnak tetsszen, amikor korzózik a 850 lóerős V8-assal.

(Forrás: Vilner)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában