Remek pilóta volt, nem hiába lett világbajnok 2007-ben, de nem csak teljesítménye miatt lesz felejthetetlen és kitörölhetetlen személyiség a Forma–1 történetéből.

Véget ért a Forma–1 2021-es idénye, ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy Max Verstappen személyében új világbajnokot ünnepelhetett a sportág, hanem azt is, hogy az F1 elveszítette a legtapasztaltabb és egyben az egyik, ha nem a legszórakoztatóbb figuráját is, ugyanis Kimi Räikkönen a szezon végeztével visszavonult – hivatalosan is nyugdíjas lett:

A most 42 éves finn 19 idényt húzott le az F1-ben, ahol 2007-ben ért a csúcsra, amikor is legelső ferraris évében rögtön világbajnok lett – egyébként mindezidáig ő a legendás maranellói istálló utolsó világbajnoka. A sportág hivatalos statisztikája szerint Räikkönen pályafutása során 349 futamon indult el (ez a legtöbb az F1 történetében egy piótától), amelyből 21-et megnyert, 103 alkalommal állhatott dobogóra (ezzel az örökranglistán az 5. helyet foglalja el), mindemellett szerzett 18 pole pozíciót és 46-szor övé volt a futam leggyorsabb köre (az örökranglistán ezzel a harmadik).

Ahogy már fentebb is írtuk, Räikkönen személyisége jócskán hozzájárult népszerűségéhez. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy imádnivaló flegmagásága és szűkszavúsága mindenki más esetében csak egy felvett szerepnek tűnt volna és kifejezetten idegesítően hatott volna, de tőle minden kétszavas válasz és megnyilvánulás a humor legfelsőbb kategóriájaként hatott. Megannyi zseniális mozzanatára emlékezhetünk, például nem lehetett nem imádni, amikor az FIA-gálán totál készen ment fel a színpadra, de neki köszönhetjük a sportág legmeghatóbb jelenetét is, amikor megvigasztalt egy kisfiút, aki elsírta magát Kimi kiesését követően.

A finn számtalanszor félreérthetetlenül utalt rá, hogy utál minden olyan kötelezettséget az F1-ben, ami nem a versenyzés, ennek ellenére, vagy talán pont ezért élményszámba megy minden vele készített interjú – hogy egy személyes élményt is felelevenítsünk vele kapcsolatban:

Megkérdeztük Räikkönentől, hogy könnyebb-e F1-es versenyzőként csajozni. Válaszolt

Ha egy tipikus Räikkönen-választ akarsz hallani, akkor elég jó helyen vagy.

Az Abu-dzabi Nagydíj után Räikkönen elhagyta a sportágat, és vissza se néz, értem ezt úgy, hogy ő nem fog részt venni a sportág életében, mint mondjuk egy istálló tanácsadója, mert „ez végtére pontosan ugyanaz a program lenne, ugyanazzal az utazási szükségletekkel. Ha pedig minden alkalommal ott kellene lennem a futamokon, akkor inkább a vezetést választanám. Ennek semmi értelme nem lenne”. Köszöni szépen, neki ennyi elég volt:

„Boldog vagyok, már várom az átlagos életet. (...) Végre otthon lehetek és a családdal tölthetem az időt, akár még tervezhetünk is valamit.”

Ha kíváncsi vagy Kimi Räikkönen (gyerekkorától egészen napjainkig felölelő) történetére, akkor mindenképpen nézd meg azt az ötperces animációt, amivel az F1 búcsúzik tőle, ugyanis maga Räikkönen meséli el, azaz narrálja:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában